A Macskamuzsika című antológia online is elérhető meséiből válogatunk − karantén idejére.

Ha már kénytelenek voltunk bezárkózni és a gyerkőcünk se mehet oviba/suliba, használjuk ki ezt az időszakot és olvassunk neki minél többet! A mese szerepe ebben az időszakban különösen megnő: messze repít minket, különös világokba, alternatív valóságokba, így a bezártság drámaiságát, kényszerességét talán mi is kicsit elfelejtjük.

Nálunk nagy kedvenc most a Cerkabella Kiadó Macskamuzsika – Hetvenhét magyar esti mese című antológia, amelyben a hazai gyerekirodalom legjobb meséi szerepelnek. Ebben a kötetben a nagy klasszikusok mellett a kortárs írók remekei közül is szemezgethetünk. A hetvenhét történet tematikus rendben szerepel. Elsősorban az óvodásoknak szólnak, de a kisiskolások is sok olyan történetet fognak találni benne, amit a sajátjuknak érezhetnek. És most amiatt sem kell aggódnunk, ha a kötetet épp nem tudjuk beszerezni, hiszen ezek közül számos mese online is elérhető. Most ezek közül ajánlunk párat.

Kiss Ottó: A fekete esernyő

Ez a történet egy kislányról szól, akinek fekete az esernyője. Amíg nem használta, eszébe se jutott, hogy kicserélje, azonban egy esős nap szembesül azzal, hogy szép, színes esernyők is vannak a világon. Ettől kezdve ő is valami pompásabbra vágyik. Még utoljára magával viszi a boltba, hogy lecserélje egy különlegesebbre, azonban a szél kicsavarja a kezéből... Kiss Ottó mesenovellája két másik történetével elérhető a Bárkaonline felületén.

Halász Bálint: Hess, apu!

A legtöbb gyerek átkapcsol hiszti üzemmódba, amikor a legszuperebb játékot megszakítja a fürdésidő. Jónás apukája is pont akkor jelenik meg az ajtóban, amikor a sárkány épp megtámadja a tűzoltókocsit. A kisfiú durcásan felnéz, majd felkiált: Hess, apu! Beindul a varázslat, apa elemelkedik a földről, repülni kezd. Jónást a hátára kapja, majd kirepülnek az ablakon… A történet itt olvasható online.

Lackfi János: A nagy autómosás

Lackfi meséje azt a helyzetet veszi elő, amikor a gyermeki képzeletvilág felülírja a valóságot. Dinnye, Korom és Janka autómosást játszik, ahol a vizet a pocsolyából szerzik, a lemosópor kőmorzsából készül, a kefét pedig apró gallyakból készítik. De mi történik akkor, ha ezzel a készlettel a roller és a homokozós dömper után a Dombontúli bácsi vadonatúj autójának esnek neki? Lackfi történetét a Pagony Százhold magazinján is elérjük.

Máté Angi: Volt egyszer egy kislány

Máté Angi története úgy kezdődik, mint a legrégebbi meséink: volt egyszer egy. A klasszikus indítás után aztán már semmi sem emlékeztet a hagyományos mesékre. A kislány udvarán nyújtózkodik az üres, amitől a gyerek fél. „Nem volt maradása a félésben, hát elment világgá ez a kislány…” A mese attól lesz igazán különleges, hogy nincsenek benne próbatételek, nincs a végén tanulság, csak a történet folyása van, az események könnyed egymásutánisága, amelyben el lehet merülni. Ezt a mesét Máté Angi két másik történetével együtt itt érjük el. 

Lázár Ervin: A kék meg a sárga

Egy igazán édes, klasszikus történet ez a mese, amelyben egy kék és egy sárga festékpötty ingerülten veszekedik azon, hogy melyikük a feljebbvaló. Már olyannyira mélyre mennek a vitában, olyannyira közel kerülnek egymáshoz, hogy összefolynak, és a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak felkiált… A történet itt olvasható.

Ayhan Gökhan: Mese a nyugdíjba küldött metrószerelvényről

Az öreg metrószerelvény negyven éve hűségesen szolgálta az utasokat, sok mindent megélt, sok mindenkit elvitt, azonban az évek múlásával egyre több problémája adódott. A forgalmas napok végén mindene sajgott, mígnem egyszer csak elérkezett a pillanat: elbúcsúztatták és kivonták a forgalomból. Eddig elég szomorú irányba halad a mese, azonban az utolsó fordulat mégis gondoskodik a pozitív végkicsengésről. A Bárkaonline-on olvashatjuk ezt a mesét is.

Böszörményi Gyula: A Zubornyák

Plump Pepi víz- és gázszerelő szabadságra megy a hegyekbe. Leül a patak partjára, egy vénséges tölgy tövébe, pihen, azonban egyszer csak furcsa hangra lesz figyelmes: SssrBluggyBluBluggySssr. Egy beszorult zubornyák az, a vízitündérek legvadabb és legfékezhetetlenebb fajtája, aki képes elmosni az egész erdőt, ha Plump Peti nem talál ki valamit… A mese itt érhető el.

Zelk Zoltán: Négy vándor

A világ végétől kilenc lépésnyire volt egy hegy, ahonnan egy kis ösvényen keresztül lehetett eljutni abba az erdőben, ahol a négy testvér élt: a Tavasz, a Nyár, az Ősz és a Tél. A négy testvér azonban összeveszett azon, hogy melyik madár tud nagyobbat ugrani: a veréb vagy a rigó. Így történt azután, hogy a Tavasz elindult a világ közepébe, az emberek közé… A történetet itt olvashatjuk.

Móra Ferenc: Fityók

Fityók igencsak bolondos fiú volt, aki darálni akarta az ecetet, kötözni a homokot. Az apja el is küldte szolgálatot keresni, ahol aztán mindenféle bonyodalomba keveredik, rosszul fogja be a lovakat, a kivágott fát a patakban bedagasztja… Itt olvashatjuk, hogy milyen bolond módon értelmezi a feladatait.

Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról

Békességben él az erdő, amikor egyszer csak meghal a polgármester, a bölcs farkas. Új vezetőt akarnak az állatok, mind magát jelöltetné, a nyúl is jelentkezik. Végül úgy döntenek, hogy az legyen a polgármester, akinek a találós kérdését nem tudja kitalálni a róka. A verses mese itt elérhető.

A nyitókép forrása: pexel.com/Andrea Piacquadio