koronavírus
Az első magyar nő, aki Nobel-díjat kapott – Karikó Katalin 70
Január 17-én ünnepli hetvenedik születésnapját Karikó Katalin orvosi Nobel- és Széchenyi-díjas biokémikus, akadémikus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője, a Magyar Szent István-rend, a Corvin-lánc kitüntetettje.
Woody Allen-ősbemutató a Belvárosi Színházban
A Brooklyni mese világbemutatója október 4-én lesz, a történetben pedig fontos szerep jut egy lopott Raffaello-festménynek.
Női szerzők a nők elleni erőszakról az Átriumban
A Shadow Pandemic: Hidden Voices elnevezésű projekt színházi előadásai kétféle járvánnyal foglalkoznak: a nők elleni erőszakkal és a koronavírussal.
Január 30-án történt
Richard Nixon amerikai és François Mitterrand francia elnök, Grace Kelly, Liv Ullmann, Alain Delon, Roger Moore színészek és Federico Fellini rendező is megfordult az évek során a főváros egyik legreprezentatívabb vendéglőjében, a Mátyás Pincében, amely 120 évvel ezelőtt ezen a napon nyílt meg az Erzsénet híd pesti hídfőjénél.
Az Oeconomicus kutatása szerint a koronavírus-járvány után gyorsan visszarendeződött a magyar kultúrafogyasztás
A koronavírus-járvány kitörése nehéz helyzetbe hozta a kulturális intézményeket, közöttük a színházakat és múzeumokat, de a pandémiát követően gyors visszarendeződés következett. A könyvkiadás esetében nagy fellendülést hozott a 2020-as év, amely a későbbiekben is kitartott.
Szerdán jelenik meg a friss Nobel-díjas Karikó Katalin önéletrajza
Szerdán jelenik meg Karikó Katalinnak, az orvosi-élettani Nobel-díj egyik idei kitüntetettjének önéletrajza Áttörések – Életem és a tudomány címmel a Helikon Kiadó gondozásában.
Digitális stratégiába fektetnek a múzeumok a pandémia után
Európa-szerte és a tengerentúlon is egyre kevesebb korlátozással üzemelnek újra a múzeumok. A pandémia alatt szerzett tapasztalatok azonban sok olyan változást hoztak, amelyek hosszú távon alakítják át az intézmények stratégiáját. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) kutatása szerint a kiállítóhelyek 77 százaléka tervezte digitális stratégiájának megújítását egy évvel a pandémia megjelenése után.
A koronavírus árváit segítő Regőczi Alapítványnak gyűjt adományokat a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány
A koronavírus árváinak segítésére létrehozott Regőczi Alapítvány munkáját támogatja az idén a 10. alkalommal megrendezendő, jubileumi Jónak lenni jó! jótékonysági kampány.
Az idén is többnyire online zajlik majd a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke mélységes csalódottságának adott hangot amiatt, hogy utolsó pillanatban le kellett mondaniuk a november 11. és 14. között zajló, Erdély legnagyobb könyvszemléjének a vásár részét, ezért kiadók nem lesznek jelen könyveikkel, az olvasók pedig csak online vásárolhatnak.
A magyarok több mint felének segített a zene a pandémia idején
A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a dalszerzők napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.
Túl…/ Beyond − szabadtéri kiállítás a Kodály köröndön
Újabb szabadtéri kiállítás nyílik a Kodály köröndön a tavalyi Standby tárlat koncepciója szerint, negyven alkotó − festőművész és fotós − képének nyomata kerül a kerítésre, időjárásálló lemezre. A képek másfél hónapon keresztül szabadon megtekinthetők lesznek a közterületen.
Plácido Domingo Győrben ad koncertet az egészségügyi dolgozók tiszteletére
Plácido Domingo spanyol operaénekes Győrben ad ingyenes koncertet az egészségügyi dolgozók tiszteletére augusztus 6-án a Győri Filharmonikusokkal.
Miből (nem) éltek a színészek a Covid alatt? – A Szabadszínész felmérése
A színészek többségének nem volt a szakmáján kívül más bevétele vagy megtakarítása a járvány előtt, és bár sokuk fejében megfordult, hogy elhagyja a pályát, a többség inkább kitartott a színészet mellett. A pandémia hatására többen rájöttek, a színészet mellett több lábon kell állniuk, és a legváltozatosabb módokon próbálták pótolni a bevételeiket.
„Oltakozzunk, drágám, ne hagyjuk egymást árván!”
Az ápolók nemzetközi napján új videóklippel bátorít mindenkit a koronavírus elleni oltás beadatására a Szent Efrém Férfikar.
Frontvonalban dolgozók és civilek pestisdoktor-maszkban: a járvány egy dél-koreai fotós szemével
Egy járvány sújtotta dél-koreai város lakóit és a helyi koronavírus-kórház dolgozóit mutatja be Jang Yong Geun fotóművész 37,5 °C című tárlata, amely a Budapest Fotófesztivál részeként június 18-ig tekinthető meg a Koreai Kulturális Központ virtuális galériájában.
Koncertekkel nyitja meg rámpáit a TRIP Hajó
A korlátozások enyhítésével az igazi nyár ígéreteként robban be a TRIP panorámaterasza: május 14-én megnyitja rámpáit a TRIP Hajó. A kortárs művészeti fórumként ismert helyszínen hétfőnként belépős koncerteken, csütörtökön és pénteken ingyenes eseményeken engedhetjük ki a gőzt.