943365b6-c05c-47bf-987d-84db8b79b7e8.jpg

A Madách Színház vezetője Szabó P. Szilveszter, az Új Színházé Csiby Gergely lett

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium pályázatának jelentkezői közül Szabó Péter Szilvesztert nyolc igen és egy nem szavazattal, Csiby Gergelyt pedig hét igen és két tartózkodás mellett szavazták meg.

A hírt Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár jelentette be Facebook-oldalán, posztjában gratulált a győzteseknek.

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium kedden este azt közölte: a Madách Színház vezetésére hét, az Új Színházéra tizenhat pályázat érkezett, amelyeket a szakmai bizottságok egyenként értékeltek. Tarr Zoltán miniszter a szakmai bizottságok javaslatának figyelembevételével a legtöbb támogató szavazatot kapott pályázók kinevezéséről döntött a két fővárosi színház élére.

Az új igazgatók 2027. január 31-től 2032. január 31-ig töltik be tisztségüket.

Szabó Péter Szilveszter pályázatának értékelésében kiemelték, hogy a koncepció különösen az intézmény humán és szervezeti háttere, az innováció, az etikai kódex és a társulati szerződéses viszonyok rendezése terén erős, a zenei vezetést pedig szakavatott kezekbe adná.

Csiby Gergely pályázata egy új generáció hangját képviselő, rendkívül lendületes, ugyanakkor jól átgondolt és kiérlelt koncepció – állapította meg a döntőbizottság. A testület kifejezetten értékelte a szakmai integrációra, a társadalmi kérdések megjelenítésére, valamint a színház nyitott, közösségi térré (például coworking irodává) alakítására vonatkozó kreatív terveket.

Címlapfotó: Szabó Péter Szilveszter Jászai Mari-díjas színész a Hogy volt?! című tévéműsorában. Fotó: MTI/Zih Zsolt

A pályázati eredményekről részletes információ itt és itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 3.

A Fitos Dezső Társulat fotókiállítása, megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia Jubileumi Tudományünnepe, a marrákesi filmfesztivál versenyében indul a Sirokkó, Vass Imre mozgásművészeti előadása a Light Art Museumban.

Országos táncos seregszemle több mint negyven produkcióval

November 7-én és 14-én rendezik meg a 24. Országos Táncjáték Fesztivál – Koreográfusversenyt az Erzsébetligeti Színházban, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szakmai programjaként.

Turisztikai látogatóközponttal bővül a szentendrei MűvészetMalom

A november elején induló projekt célja, hogy a városba egyénileg és csoportosan érkező turisták egy központi helyszínen kapjanak áttekintést Szentendre kulturális örökségéről, művészeti értékeiről és látnivalóiról.

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.