- A bemutatásra kerülő darabban nem szerepelsz táncosként. Elkíséred a szereplőket az előadásra, Budapestre?
- Igen, én is jövök. Nagyon várom a Budapestre és a Trafóba való visszatérést. Minden alkalommal felfedezem a városnak valami újabb arcát. Tetszik, hogy sok más európai várossal ellentétben megtartja a karakterét, és azt is jó megfigyelni, hogy az évek során a Trafó szomszédsága mennyit változik. Budapest történelme és jelene is érdekel, de nem mindig van időm felfedezéseket tenni, amikor dolgozni jövök.
- Az általam látott Hall és Two Playfull Pink című koreográfiáid is a női szerepekkel foglalkoznak. Szereted ezt a témát vagy egyszerűen csak körül vagy véve ezekkel a jelenségekkel és nem mehetsz el mellettük?
Fotó: Natan Dvir
- Mindkét, általad említett darab nagyon különböző felfedezés számomra. A Hallban öt karakter útját kísérjük végig, ahogy a nemi szerepkényszerek és az egyéb társadalmi elvárások nyomása alatt keresik a meghittséghez és a kiegyensúlyozottsághoz vezető utat. A Two Playful Pink pedig absztrakt munka, magamról meg a táncosaimról szól, a saját viszonyainkkal, saját pszichénkkel foglalkozunk benne, és a nézők elvárásait sem hagyjuk figyelmen kívül. Tehát mindkét darab a nemi szerepekről, szerepjátékokról szól, de nagyon különböző kontextusban.
- Melyik szerepproblémára vagy a legérzékenyebb? Személyes történetekből indul a nemek problematikáira való érzékenységed?
- Úgy érzem, hogy eleve a testtel való munka hozza magával a nemi szerepekkel való alaposabb foglalkozást. Nehéz volna megmondanom, hogy erre különösképpen érzékeny vagyok-e vagy eleve csak így alakult, mert az élet minden területén jelen van ez a kérdés. Azt hiszem, hogy ami az utcán és az életben jelen van, az óhatatlanul a stúdiómunkában is előjön.
- Hogyan ülteted át a témáidat a tánctechnikákba?
- Sokat kísérleteztem a szerepekkel, fizikai és mentális értelemben is. Ezek során a test különböző pozíciói kapcsolatba kerültek a különböző szerepekkel, és kiderült, hogyan hat mindez a táncosokra és a nézőkre. A transzformáció érdekel és az, hogyan vagyunk képesek magunkat átalakítani a testünk és a pszichénk segítségével. Használok állanó fordulatokat is az alkotómunkám során, amelyek egyik projektről a másikra átalakulnak.
- Hogyan született a Sudden Birds?
- 2002-ben készítettem a darabot. Akkoriban az érdekelt, hogyan tudom lebontani a karaktereket érzelmi és strukturális szintre, vagyis látni szerettem volna, hogyan képesek absztraktabb módon megjelenni ezek a jellemek, személyiségek. Ebből fejlődött ki négy nő története. Kettőnek közülük a másik kettőn keresztül van kapcsolata, és bár számukra nagyon világos a folyamat, remélem, a nézőnek is elég teret hagytunk arra, hogy a maga módján, akár a saját életére vonatkoztatva lássa a színpadi történéseket.
- Akkor ez a darab inkább táncos, de a Hallban több színházi elem is volt. A táncot vagy a színházat preferálod?
- Nem szeretem a kettőt elválasztani egymástól, az a jó, ha a mozdulat, az arckifejezés, a hang, a szöveg egymásból alakul, fejlődik, és mind a testből jön, aztán ilyen módon össze is függ.
- Mennyire vagy politikus a munkáidban?
A keddi, első előadás után Szabó Réka és sisso beszélget az alkotóval a Trafóban.
- Ugyanaz érvényes erre a kérdésre is, amit a nemi szerepekről mondtam. A test gyakran politikai jelentést is hordoz, és ezt méltányolom, elfogadom, beemelem a koreográfiáimba. Nem azt mondom, hogy minden, amit alkotok, át van itatva politikával, de az alkotó munkámban sem tudom letagadni a politizáló énemet.
