Mafeszt Nagyváradon

Egyéb


a_kaktusz_viraga_r_600x494.png
A kaktusz virága

A programban gyermek- és ifjúsági színdarabok, táncszínházi produkciók, felolvasószínházi események, stúdiótermi és nagyszínpadi előadások szerepelnek.

A rendezvényt megelőzően, január 15-én Nagy Béla színháztörténész új kötetét mutatják be, amely fontos adalékokat szolgáltat a nagyváradi magyar színjátszás 220 éves történetének kutatásához.

Ady Endre halálának százéves évfordulója alkalmából a Szigligeti Színház többállomásos ünnepségsorozatot szervez. Elsőként január 19-én lesz a Ki látta Adyt? című előadás bemutatója Harsányi-Sulyom László rendezésében, január 27-én pedig Az eltévedt lovas című emlékműsort játsszák.

 


idegen_r_600x421.png
Idegen

Január 20-án a Kolozsvári Állami Magyar Opera Rigolettójában Gilda szerepében a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas Miklósa Erika lép fel.

Január 22-én délután a Nagyvárad Táncegyüttes Idegen című táncszínházi produkcióját játsszák. A Borges Márk evangéliuma című novellájából készült alkotás kortárs passiótörténet, amely a mester-tanítvány, fikció és valóság viszonyára reflektál. 19.00 órától A kaktusz virága francia vígjáték Nádas Gábor és Szenes Iván-féle átiratát mutatja be a Csíki Játékszín.


a_fofonok_r_600x417.png
A főfőnök

Január 23-án 17.00 órától az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciójában létrejött Sonkamenüett című előadást láthatja a közönség, este pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A főfőnök című vígjátékát, amely egy évek óta láthatatlan, avagy nem is létező főnökkel működő cég abszurd történetét meséli el.

A Mafeszt műsorán január 24-én 17.00 órától a Szigligeti Társulat Csehov fiatalkori drámája, az Apátlanul című előadása látható.

25-én 17.00 órától Hatházi András színművészTizenöt próbálkozás a színészetre című egyéni estjét mutatja be Tom Dugdale rendezésében. Az improvizációra épülő előadás a színész kettős életéről szól: milyen az, amikor estéről estére egyszerre hazudik és mond igazat.

26-án a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Radu Afrim rendezésében mutatja be Jörg Graser Rabenthal című drámáját a burzsoázia működéséről, emberi kapcsolatainak kiüresedéséről, napjaink jellegzetes viszonyairól.


rabenthal_r_600x455.png
Rabenthal

A fesztivál zárónapján játssza a Szigligeti Társulat decemberben bemutatott, Olivér! című musicaljét, 20.00 órától pedig a Szigligeti Stúdióban A Grönholm-módszer szerzőjének, Jordi Garcelan kortárs katalán drámaírónak Burundanga, avagy a maszk, a baszk és a cucc című kortárs spanyol komédiáját. Két egyetemista lány, egy informatikus, egy baszk, egy nem várt terhesség, egy elfeledett nagytőkés nagybácsi, némi elrontott szardellaszósz és egy nemzetközi terrorszervezet. Valaki igazságszérumot itat barátjával, csakhogy az igazságra már nincs felkészülve.

A gyermek- és családi előadások között a Csipike, a gonosz törpe, a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata című vásári bábjáték, illetve Andersen Hókirálynője, a kísérőprogramok között pedig Garaczi László Magyar mátrix című kocsmaszínházi előadása, Tasnádi István Paravarieté című darabjának felolvasószínházi bemutatása, illetve Kiscsillag-koncert szerepel.

 


csipike_600x399.png
Csipike, a gonosz törpe

A MaFeszt idején színháztechnikai és alkotói workshopokat is tartanak a szakmában elismert személyiségek közreműködésével.

Részletes program itt.

Fotók: mafeszt.ro