A magánynak ezer arca van

?Egyedül lenni a legijesztőbb dolog a világon. Számtalan módot találunk rá, hogy ezt elkerüljük: főzőtanfolyamra járunk, a munkahelyen éjszakázunk, a Holddal beszélgetünk, posztolunk, hazudunk, igazat mondunk? A magánynak ezer arca van.? Ezt a rövid leírást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) honlapján olvashatjuk, ha Wunder Judit nevére rákeresünk. Pontosan ez ? vagyis a magány ? az, amelyről az animáció mesterképzést végzett rendezőnő szakdolgozata és diplomafilmje, a Kötelék szól. Bátran kijelenthetjük, hogy az animációs rövidfilm joggal nyerte el a 2017-es Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nagydíját, hiszen őszintén mesél a magány fájdalmáról és arról, miképpen próbál az ember kötődni valakihez.

A Kötelék főhőse egy teljes elszigeteltségben élő nő, aki kétségbeesésében egy árnyalak társaságában igyekszik rátalálni a szerelemre. De vajon létezik olyan kötelék, mely örök és sosem szakad el? Ez az a kérdés, amely titkon mindenkit foglalkoztat és amelyre igen nehéz választ adni. Wunder Judit sem erre tesz kísérletet, alkotása mégis mélyen érinti a nézőt, méghozzá azért, mert rádöbbenti: valahol a levegőben ott lóg a kérdés, melyet már sokszor megfogalmaztunk magunkban, mégsem merünk feltenni. És talán nem is kell.

A Kötelék című animációs filmed, mely a diplomamunkád volt, elnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nagydíját. Számítottál ekkora elismerésre?

Egyáltalán nem. Főleg, mert tudtam, hogy milyen erős a mezőny és bár a filmem számos fesztiválon szerepelt, ez idáig még sehol sem nyert semmit. Az igaz, hogy a díjátadó napján felhívtak telefonon és érdeklődtek, meg tudok-e jelenni, ebből sejtettem, hogy lesz valami, de úgy gondoltam, maximum különdíjat kaphatok. Sajnos személyesen nem tudtam részt venni a fesztiválon, de nagyon meglepődtem és még annál is jobban örültem.

A film végén felirat jelzi, hogy az inspirációt Kate Atkinson The Cat Lover című novellája adta.

Az egész onnan indult, hogy tíz év után szakítottam a párommal és ezt szerettem volna valamiképpen feldolgozni a filmemben. Az egyik szaktársam adta a kezembe Kate Atkinson egyik novelláskötetét, melyben találtam egy olyan történetet, amely sok ponton érintkezett az én elképzeléseimmel. Ebben is egy különleges szerelmi szálat ismerhetünk meg egy nő és egy macska között ? bár itt egészen más a cselekmény ?, és én is macskás történetben gondolkodtam.

Mi volt az oka annak, hogy macskás témában gondolkodtál?

Rájöttem, hogy pont azokkal az attribútumokkal rendelkeznek a macskák, amilyenekkel a párom is: öntörvényűek, kiszámíthatatlanok, de mégis szeretnivalóak. Ekkor került a kezembe a könyv és mondanom sem kell, nagyon megtetszett. Szinte lekövette az egész kapcsolatunkat, de más a sztori, mert a The Cat Lover arról szól, hogy a főhősnőnek van egy házimacskája, aki egyre inkább elférfiasodik, és a nő idővel nagyon megutálja. Nekem viszont ezzel a párral az volt a célom, hogy hagsúlyozzam a két szereplő közti jellembeli különbségeket.

A szorongás formai és pszichoanalitikus jellemzőinek vizsgálata a kortárs szürrealista animációban ? ez a címe a szakdolgozatodnak és e cím alatt készült el a Kötelék is, melynek középpontjában a magány áll. A személyes traumád feldolgozása miatt döntöttél úgy, hogy a magány és a szorongás lesz az alkotásod fókusza?

Igen, amikor elkezdett körvonalazódni a film története, több, a szorongás témájával foglalkozó pszichológiai írást is elolvastam. És persze rengeteg olyan animációból inspirálódtam, ahol a szorongás és az egyedüllét a központi témája a filmnek. Ebből a kutatási anyagból született meg aztán a szakdolgozatom, és való igaz: ez a két év, amíg a film elkészült, felért egy kisebb terápiával.

Biztos többen kérdezték már, de kiről mintáztad a Kötelék főhősnőjét?

Többen kérdezték azt is, miért nem magamról mintáztam. A válasz az, hogy a szomszédunkban lakott egy grúz nő, akinek gyönyörű hosszú fekete haja volt. Néha láttam az ablakból, ahogy esténként a haját fésülgeti. Volt benne valami sejtelmes, romantikus, ami nagyon megragadott. Ezért róla mintáztam a karaktert. A kerekded testalkattal pedig a Willendorfi vénusz-szerű anyaságot és a szexualitást próbáltam kihangsúlyozni.

A Kötelékben minden fekete, fehér és szürke, ugyanakkor egy szín megjelenik: a vörös. A filmben fontos szerepe van egy gombolyagnak és épp ez az, amely vörös.

Úgy éreztem, a fekete-fehér világ kiválóan visszahozza a film szorongó hangulatát és felerősíti a magány érzését. Ugyanakkor ki szerettem volna hangsúlyozni a gombolyagot, amelynek élénk vörös színt adtam. A vörös fonal egyrészt a vérre és a lüktető köldökzsinórra utal, amely összeköti az anyát a gyermekkel ? hiszen az említett gombolyagot a köldökéből húzza elő a főhősnő ?, másrészt pedig ez a szín a szerelem, a vágy és a szexualitás jelképe.

Ez a gombolyag jelképezi a köteléket, amelyre a cím is utal?

Részben igen. Egy olyan játékszer, amellyel a macskát, ha rövid időre is, de magához tudja láncolni a nő. Amikor megszületnek a kismacskák, ez a gombolyag eltűnik és egy újabb kötelék alakul ki anya és gyermekei között ? a cicák ugyanis a nő hajából kelnek életre és annak szerves részét képezik, ezzel jelképezve az anya-gyerek közötti szoros kapcsolatot.

A főszereplő körül sosem látunk embereket, nem hallunk zajokat sem, így az az érzésünk, hogy mindaz, ami vele történik, pusztán a képzelete játéka.

Igyekeztem a főhősnőt minél jobban elszigetelni a külvilágtól, így a film minden jelenete kizárólag a lakásban vagy annak erkélyén játszódik. Nem nagyon lehet tudni, hogy az egészet csak képzeli vagy tényleg megtörténik-e vele minden.

Ezt te magadnak megfogalmaztad?

Szerintem valóság. De azért meghagytam azokat a réseket, amelyek mentén a néző is szabadon asszociálhat.

Amellett, hogy a Kötelék elnyerte a KAFF nagydíját, idén a világ legrangosabb animációs fesztiválján, Annecyben is versenyzett. Hogy jut el egy diplomafilm ilyen neves helyekre?

Van egy fesztiválreferensünk a MOME-n, Glaser Eszter, aki az összes fesztiválra nevezi a filmjeinket. Ha beválogatják a filmünket, minden ilyen eseményre meghívnak minket, és ha az időnk engedi, a legtöbb esetben el is megyünk. Van olyan is, mikor a tanárok mondják, hogy ?na, ide akkor is muszáj elmenned, ha nincs időd? ? Annecy például ilyen volt és nagyon örültem, hogy ott lehettem. Voltak tematikus beszélgetések más rendezőkkel, illetve filmvetítések is. És ami külön pozitívum: általában ugyanazon filmek jutnak be a különböző fesztiválokra, tehát ugyanazokkal a rendezőkkel találkozom ezeken az eseményeken és így sokkal könnyebb barátkozni.

A MOME-n szereztél mesterdiplomát animáció szakon. Mesélnél arról, milyen volt ez a képzés?

Az alapképzést a Képzőművészeti Egyetemen végeztem alkalmazott látványtervezés szakon, úgyhogy nekem eleve váltás volt az animáció mesterszak, de az MA olyan szempontból is új volt, hogy szinte teljesen szabad kezet kaptunk. Az már arról szól: van két éved legyártani egy vagy két filmet. Persze voltak elméleti, illetve speciális kurzusok is, mikor külföldi vendéganimátorok tartottak nekünk órát, de maga a képzés nem volt túl kötött. Voltak kötelező órák és konzultációk, mégis arról szólt az egész, hogy fejleszd a forgatókönyved, a filmterved, és végül elkészítsd a filmed.

Az, hogy látványtervező alapszakra jártál, azt sejteti: már fiatalon vonzott a vizualitás. Jól gondolom?

Abszolút. Rajzszakkörökkel kezdtem, de mivel én győri vagyok, meg sem fordult a fejemben, hogy Pesten előkészítőre vagy a kisképzőbe is mehetnék. Szóval azt követően, hogy végigjártam az összes helyi rajzszakkört, elvégeztem a rajztanárit Szombathelyen, majd egy előadásnak köszönhetően beleszerettem a bábba. A szaktársaimmal készítettünk is egy bábelőadást. Ekkor határoztam el, hogy felvételizek a Képzőművészetire, ahova szerencsére fel is vettek. És hogy jött az animáció? A Képzőn volt egy animációs kurzusom, ahol nagyon megtetszett a műfaj és úgy döntöttem, megint váltok és megnézem, milyen is ez. Örök kereső vagyok.

Akkor senki sem volt a családban, aki ilyesmivel foglalkozott?

Azt tudom, hogy a dédnagypapám nagyon szépen rajzolt, a nagypapám pedig verseket írt, de senki sem volt művész a családban.

A mesterképzés elvégzése óta szabadúszó animátorként, látványtervezőként, bábtervezőként dolgozol. Van olyan munkád, melyet ki tudnál emelni azok közül, amiket mostanában csináltál?

A Mindenki. Látványtervezőként nagyon szerettem azt a munkát és nem gondoltam volna, hogy egészen az Oscar-díjig fog eljutni ez a film. Nagyon örülök neki, és büszkeséggel tölt el, hogy én is része lehettem ennek!

Egyébként gyerekeknek tervezek bábelőadásokat: nemrég készítettünk háttéranimációkat a Szalóki Ági főszereplésével futó Gingalló című előadáshoz az egyik volt szaktársammal, Takács Anikóval a Budapest Bábszínházba. Ez is szuper munka volt, és egy kicsit össze tudtuk hozni a színházat és az animációt ? ez általában nem szokott működni, de itt nagyon jól sikerült.

Visszatérve az animációra: hogy indul nálad a filmkészítés? Skicceket készítesz, vázlatot írsz?

Általában fejben gondolom végig az egészet, majd agyalok öt kört és csak utána kezdek el skiccelgetni. A fejemben szépen összeáll a történet, minden logikai szál a helyére kerül, aztán amikor elkezdek rajzolni, rájövök, mennyi minden hiányzik még. De ez jó így, hiszen mikor már ötödszörre gondolom végig a történetet, egyre kevesebb hiba marad benne.

Így kezdek el rajzolni és mivel a digitális korban élünk, általában én is úgy szoktam csinálni, hogy leskiccelek pár dolgot papírra és utána már viszem is fel a gépbe, mert ott rögtön látom és tudom javítani, ha valami nem stimmel.

Ha már a filmkészítésnél tartunk, muszáj megkérdeznem: van új filmterved?

Kettő is. Most olvastam egy kis novellát, melyből jó adaptációt lehetne csinálni. Emellett pedig van egy saját sztori ? az megint női téma, mint amilyen a Kötelék is. Ezeket szeretném kidolgozni, és a terveim szerint rövidfilm lesz majd belőlük.

Tóth Eszter