Január 8-án Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója sajtótájékoztatót tartott, ahol az új cirkuszi évad első fontos eseményei mellett az elmúlt évek teljesítményéről is beszélt.

Elmondta, hogy a MACIVA az elmúlt három évben újra divatba hozta a cirkuszt, a Városliget igazi fénypontjává válva. Nézőszámát két év alatt 60 százalékkal, 120 ezer nézővel növelte, jegyár-bevételét több mint kétszeresére emelte. Mint mondta, a közönség újra fölfedezte, hogy a cirkuszművészet minden korosztály számára igazi családi élmény.

A Fővárosi Nagycirkusz első nemzeti cirkuszévada 2013 januárjában, a Magyar Cirkuszcsillagok első gálaműsorával kezdődött. A harmadik nemzeti évadot január 10-én, a hazai cirkuszvilág legnagyobb aktív bajnokait felvonultató Magyar Cirkuszcsillagok nemzeti gálaműsorral nyitja meg, amelyben olyan kiváló artistaművészek lépnek fel, mint a Donnert csoport világhírű lovas produkciója, a Rippel fivérek, Axt Ibolya trapézművész, Pakucza József erőművész, Richter Flórián, Ádám Krisztián magasdróton, valamint a Baross Imre Artistaképző növendékei. A műsor nemzetközi sztárvendége Cesar Pindo, az ecuadori kígyóember.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy folytatódik a cirkuszmissziós program is, melynek célja, hogy azokat a gyerekeket is eljuttassák a cirkusz előadásaira, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége. A ?Fővárosi Nagycirkuszban minden csütörtök gyereknap? címmel folytatódik a misszió: március 12-ig hetente vendégül látják a leginkább rászoruló, beteg, fogyatékos, vagy más okból nehéz sorsú gyerekeket.

A Fővárosi Nagycirkusz még egy fontos eseményre készül az év első hónapjában: ők is kiveszik a részüket a Magyar Kultúra Napjának programjaiból. Január 22-i ünnepi műsorukban a Magyar Cirkuszcsillagok sztárjai mellett fellép Pintér Tibor a Lovasszínház művészeivel, valamint ? születésének 130. évfordulójának alkalmából ? különleges műsorblokk idézi fel Hirsch Zoltánnak, a két világháború közötti időszak egyik legsikeresebb cirkuszművészének, Zoli bohócnak az alakját, akinek élete Auschwitzban ért szomorú véget.

A Magyar Cirkuszcsillagok gálaműsor március 15-ig várja a látogatókat.

(Fotó: Csákvári Zsigmond)