A Design Terminál támogatásával a POSITION Kollektíva is részt vesz a hétvégén megnyílt Design Days Dubai-on március 20-ig. A Közel-Kelet és Dél-Ázsia legjelentősebb design kiállítása és vására olyan globális találkozási pont, ahol a kiállító márkák nem csak szakmai kapcsolatokat építenek, árusítanak is a helyszínen. Nagy érdeklődéssel fogadta a nemzetközi közönség a magyar tervezőcsoportot, akiknek már az első napokban több ezer euró értékben sikerült értékesíteni, illetve fontos potenciális ügyfelekkel és forgalmazókkal egyeztetni személyes találkozót.

 

A Design Terminál tavaly ősszel azzal a céllal indította el mentorprogramját, hogy néhány éven belül globális jelenlétet is elérni képes magyar kis- és középvállalkozások sikerét alapozza meg. A mentorprogram első szemeszterébe bekerült 5 cég egyike volt a POSITION Kollektíva, akik az iparjogvédelem, az üzletfejlesztés, a márkaépítés és a tőkebevonás területén kaptak szakmai segítséget.

 

"A POSITION Kollektíva a Pran, Como és Muru kollekciók frissített designja mellett egy teljesen új, ZONA névre keresztelt lámpacsalád bemutatásával készült a Dubai kiállításra. Nagy várakozással indulunk az arab térség piacainak megismerésére. Célunk, új partnerkapcsolatok kialakítása, a POSITION brand és a magyar design pozicionálása a régióban." ? mondta Kertész Attila, a POSITION Kollektíva tervezője.