Május végén rendezik meg – a járványhelyzet miatt rendhagyó módon online – Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm-szemléjét, a HotDocsot. A fesztivál válogatásába a szervezők meghívták Visky Ábel Mesék a zárkából címmel készült első mozifilmjét. A szétszakított családok életét bemutató kreatív dokumentumfilm magyar-horvát-angol koprodukcióban készült a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában.
„Azt mondják, a képzelet szabaddá tesz... Három fogva tartott apa mesét ír a távolban élő gyerekeinek. A mesék persze nem válnak valóra. De mégis, csodával határos módon életre kelnek, filmekké válnak, a rabok, a gyerekek és a többi várakozó családtag főszereplésével. Ritka telefonhívások, alkalmi beszélők keretében készülnek a nagy napra, amikor együtt, közösen alkothatnak valamit. A látványos díszleteket, jelmezeket és animációt is szabadon alkalmazó filmek készítése közben feltárul a szétszakított családok párhuzamosan futó, fájó és felemelő pillanatokkal teli élete" – olvasható a Mesék a zárkából című film szinopszisában.
Visky
Ábel a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett, előbb
Szász János és Janisch Attila, majd Enyedi Ildikó tanítványaként. Vizsgafilmjeit
(Maflicsek, Játszótársak, Romanian sunrise) több fórumon is díjazták, a Semmi
bogár című
szerelmes rövidfilmjét már majdnem 150 ezren nézték meg online.
Első egész estés filmje, a Mesék a zárkából a Proton Cinema gyártásában készült, operatőre Kürti István és Nagy Zágon, vágója Hargittai László és Vághy Anna, zeneszerzője Asher Goldschmidt, hangmérnöke Horváth Andor, producere Gyárfás Eszter, executive producere Petrányi Viktória volt.
A
Mesék a zárkából világpremierje januárban volt a rangos biarritzi FIPADOC
filmfesztiválon.
Fotó: Proton Cinema