?Óriási megtiszteltetésként éltem meg, hogy a bécsi Adriana Art Gallery felajánlotta ezt a lehetőséget számomra. Egyik gyermekkori álmom valósult meg azzal, hogy ahol a legnagyobbak képeit őrzik a világ kincseiként, azok közelében ?lóghattak? az én alkotásaim is. Kevés magyarnak adatik meg, hogy elmondhassa: a Louvre-ban állították ki a képeit, én már nagy örömömre azok közé tartozhatom? ? osztotta meg a vásáron szerzett élményeit Hatvany Viktória.

A festőművész képei más országokban is megjelentek, például Japánban, Németországban és Svájcban, mégis azt gondolja, hogy élete egyik legemlékezetesebb kiállítása a párizsi volt. ?Fontosak ezek a nemzetközi rendezvények, hiszen képet kaphatunk arról, hogy milyen trendek hódítanak, milyen irányzatok erősebbek éppen a festőpiacon. Találkozunk egymással, barátságok, munkakapcsolatok alakulnak ki határok nélkül. Pont mint most, az én esetemben? ? fogalmazott.

download_20160528_140610

A Salon Art Shopping idei tárlatán csaknem 500 kiállító és galéria jelent meg. A rendezők pedig 25?30 ezer látogatóra számítottak. A festőnő három olajfestményét és két grafikáját mutatta be a nagyközönségnek.

?Úgy érzem, hogy ezzel a lehetőséggel szárnyakat kaptam, óriási erővel vetem bele magamat az alkotásba. A kulturális sokkon kívül kézzel fogható eredmények is jönnek felém: amellett, hogy megélénkült a figyelem a képeim, a munkáim iránt, egy e-mail is várt itthon, egy nagyobb párizsi galériától kaptam megkeresést, a jövőbeni együttműködés reményében, amely minden reményemet túlszárnyalja, hiszen már önmagában a kiállítás lehetősége is csodálatos lett volna? ? árulta el.