A Balassi Intézet ? Bukaresti Magyar Intézet 2016 januárjában elindított vetítés-sorozata a magyar filmtörténet gyöngyszemeit mutatja be a bukaresti filmkedvelő közönségnek. Az egy évig tartó sorozattal megemlékeznek arról, hogy 120 éve vetítették az első filmet Budapesten, illetve megnyílt az első mozi, valamint, hogy a Millenniumi Ünnepségek alkalmával készült el az első mozgókép Magyarországon.

 

A magyar filmtörténeti sorozat nyári szünet előtti utolsó vetítése a Hannibál tanár úr című film lesz, melyet Fábri Zoltán rendezett és 1956-ban mutattak be. A vetítés előtt a film történelmi kontextusáról, valamint az 1956-os évről Cosmin Budeancă történész fog beszélni. Cosmin Budeancă a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet kutatója.

 

A Hannibál tanár úr című tragikomédia főhőse egy jelentéktelen külsejű, apolitikus kisember: Nyúl Béla középiskolai tanár. Hannibál pun hadvezér halálának körülményeiről írott, teljesen ártatlan tanulmánya miatt a fajvédő demagógia támadásának középpontjába kerül, amely végül is halálát okozza. A Hannibál tanár úr az elnyomó, diktatórikus hatalom, valamint annak minden brutalitása és ostobasága ellen szól. Nem véletlen, hogy a film bemutatója az 1956-os eseményekben is kulcsszerepet játszott. Azonban bármelyik korban, bárhol aktuálissá válhat, minden korszak számára van üzenete.

 

A magyar filmművészet egyik legnagyobb alkotását 2000-ben a magyar filmkritikusok titkos szavazással az évszázad 12 legjobb magyar filmje közé választották, 18 ország filmszínházában vetítették, a világ élvonalbeli esztétái és kritikusai írtak róla lelkesen elismerő véleményt. Diadalútjának ? amelynek napjainkban sincs vége ? csak kezdete volt az 1957-es Karlovy Vary-i fesztiválon nyert fődíj.

 

A magyar film története sorozat keretében a Hannibál tanár úr című filmet a Román Filmarchívum Eforie termében tekinthetik meg az érdeklődők (Bukarest, Eforie u. 2.) június 16-án 19 órától. A filmet román felirattal vetítik.