Április 30-án ünnepeljük a 120. évfordulóját annak, hogy elkészült az első megrendezett magyar film, A táncz. Azóta minden időszakban kiemelkedő filmes tehetségek alkottak, akik hazai vagy nemzetközi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmet.

Az ünnepnap kapcsán Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: „A Nemzeti Filmintézet célja, hogy a magyar film napjával a fókuszt a páratlan magyar filmkincsre irányítsa, széles körben népszerűsítse a hazai alkotócsapatok munkáit, közös történeteinket, nevettetőinket és hőseinket. Az idén 120 éves magyar film rólunk szól, nekünk szól, és mindig tartogat meglepetéseket – van mit nézni!”

Magyar filmek mindenhol

Április 30-án a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megünnepli a magyar film napját. E jeles nap a 120. évfordulója Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotása, A táncz címmel készült ismeretterjesztő film első nyilvános bemutatójának. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó mozgóképünkből csak fotók maradtak fenn, de azóta számos kiemelkedő magyar film készült, melyek legjobbjait péntektől műsorra tűzi az RTL, a TV2, a közszolgálati televízió csatornái, az ATV, a Hír TV és az HBO.

Az RTL május 1-jén a Brazilokat tűzi műsorra, este pedig a négy magyar filmdíjjal kitüntetett Rossz versek televíziós premierje lesz. Az RTL Most műsorára ünnepi kínálatként magyar filmespolc kerül fel.

A hétvége minden estéjén magyar filmek lesznek a TV2-n: a Kovács Lajos, Kulka János, Scherer Péter főszereplésével készült akcióvígjáték, az Argo 2, Koltai Róbert szívmelengető vígjátéka, a Sose halunk meg, a Pappa Pia és Bacsó Péter maró szatírája, A tanú. A Moziverzum csatornán látható lesz a világhírű magyar mentőkutya ihlette családi film, a Mancs, a Kovács Patrícia és Fenyő Iván főszereplésével készült 9 és ½ randi és A Pál utcai fiúk filmváltozata, mely az első magyar Oscar-jelölt volt, továbbá Jankovics Marcell nagyszabású János vitéz-feldolgozása.

A közmédia is gazdag programkínálattal készül: a Duna televízió szinte egész nap magyar filmeket vetít, köztük a magyar filmtörténet egyik legbájosabb klasszikusát, a Meseautót, valamint premierként Mészáros Márta legutóbbi rendezését, az Aurora Borealis – Északi fényt.

Az M5-ön látható lesz a Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével készült felejthetetlen Makk Károly-film, a Szerelem és az Oscar-díjas Saul fia, valamint egy válogatás a magyar animáció gyöngyszemeiből. A Duna Worldön újra lehet nézni az Oscar-díjas Mephistót és minden idők egyik legnézettebb magyar filmjét, a Mágnás Miskát, míg az M2 Petőfi TV-n a világhírű egérügynök, Grabowski kalandjain izgulhatunk a Macskafogót nézve. Az M2 gyerekcsatornán többek között Mekk Elek, Frakk, Süsü, a Mézga család, a kuflik és Bogyó és Babóca szórakoztatják a kicsiket.

Az ATV-n Koltai Róbert vígjátéka, az 1950-es éveknek görbe tükröt állító Csocsó, avagy éljen május elseje! lesz látható. A Hír TV a Sinkovits Imre parádés főszereplésével készült „tiszteletlen” vígjátékot, A tizedes meg a többieket vetíti.

Az HBO is ünnepi magyar filmkínálattal készül, műsorra tűzi a közelmúlt legsikeresebb fekete komédiáját, a Drakulics elvtársat és a Seveled című rom-komot Tenki Rékával és Mészáros Bélával a főszerepben. A Cinemax magyar filmestet tart az Apró mesékkel, a Valannal, a FOMO-val és a Pesti balhé tévés premierjével.

Magyar filmekkel ünnepel a Netflix, az HBO Go és a Cinego is, emellett ingyenesen nézhető lesz 15 felújított klasszikus a FILMIO-n.

120 éves a magyar film

A jubileumi események és projektek bemutatására a Nemzeti Filmintézet egyedülálló honlapot indított, ahol többek között 120 év/120 kép címmel érdekességek tekinthetők meg a Nemzeti Filmarchívum gazdag gyűjteményéből, megismerhetjük azt a 120 elveszett vagy csak töredékesen ránk maradt filmalkotást, melyeket a filmtörténészek a legjobban keresnek, továbbá a Nemzetközi Mozgóképes Hungarika Kutatási Programot, melynek célja a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatása, hozzáférhetővé tétele és lehetőség szerinti hazahozatala.

Nyitókép forrása: Nemzeti Filmintézet