Magyar filmírók Hollywoodban

A magyar és magyar származású szakemberek a film születése óta minden területen jelen vannak a nemzetközi filmiparban. Ott voltak az első amerikai stúdiók és Hollywood megalapításánál, a producerek, rendezők, színészek és operatőrök mellett az írók és forgatókönyvírók csoportja volt a legszínesebb.

A magyar forgatókönyvírók közül többen is elnyerték az Oscar-díjat. Elsőként Herczeg Géza a Zola élete című filmért 1938-ban, majd John S. Toldy, vagyis Székely János, a Vágyak a viharban írója a legjobb eredeti forgatókönyvért 1941-ben. Két évvel később Emeric Pressburger, azaz Pressburger Imre nyert ugyanebben a kategóriában A negyvenkilences szélességi fok című háborús drámával, 1950-ben pedig Robert Pirosh a Csatatérért vihette haza a legjobb forgatókönyvért járó elismerést.

Alább hat nagy hatású szerzőt mutatunk be, de rajtuk kívül még sokan alkottak maradandót ezen a területen.

Bíró Lajos (Ludwig Biro, Laurence B. Pearson), 1880–1948

A kozmopolita Bíró Lajos Bécsben született, de iskoláit Hevesen, illetve Egerben végezte. Hamarosan a nagyváradi Szabadság és a Budapesti Napló munkatársa lett, de az újságírás mellett szerkesztőként, szépirodalmi szerzőként is tevékenykedett. A Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja volt, ezért a rendszer bukása után távoznia kellett az országból.

Az 1920-as évek első felében Bécsben, Rómában, Párizsban és Berlinben is felbukkant, és egyre intenzívebben foglalkozott forgatókönyvírással. A Sárga liliom első némafilmes feldolgozása még 1914-ben Magyarországon készült, de a történetet 1928-ban Korda Sándor is feldolgozta Hollywoodban. A másik, többször megfilmesített története a Hotel Imperial, amelyet 1917-ben a híres kolozsvári producer-rendező, Janovics Jenő, tíz évvel később Mauritz Stiller Pola Negri főszereplésével, 1939-ben pedig Robert Florey filmesített meg.

1925-ben Bíró Lajos maga is Hollywoodba ment, ahol a Paramount és a First National stúdiók megbízásából dolgozott. 1929-ben Oscar-díjra jelölték A hontalan hős című film eredeti forgatókönyvéért. A történetben a cári család egy tagja Hollywoodba kerül, és egy olyan filmben kap szerepet, amit egy emigráns orosz forradalmár rendez.

Bíró és Korda munkakapcsolata az idők során egyre szorosabbá vált. Így az író hamarosan követte Kordát Londonba, ahol a London Films egyik alapítója lett. Filmírói munkássága itt teljesedett ki igazán. Számos emblematikus Korda-produkció fűződött a nevéhez. Ő írta a VIII. Henrik magánéletét (1933), a Don Juan magánéletét (1934), A bagdadi tolvajt (1940), ő adaptálta az Oscar Wilde darabjából készült Eszményi férjet (1947), de közreműködött a gyarmati háborúk kalandjait Korda Zoltán rendezésében bemutató Négy tollban (1939) is.

Billy Wilder szintén az ő darabjából készítette az Öt lépés Kairó felé (1943) című afrikai háborús drámát, amelyben Rommel tábornokot a karizmatikus Erich von Stroheim alakította. Bíró mintegy félszáz filmet jegyzett. Műveinek legtöbbje komoly kritikai és közönségsiker lett. A szépen ívelő pálya hirtelen szakadt meg, amikor az írót váratlanul, londoni munkaasztala mellett érte egy szívroham 1948-ban.

Lengyel Menyhért (Melchior Lengyel), 1880–1974

A nemzetközi karriert befutó magyar forgatókönyvírók között talán ő volt az egyik legtermékenyebb és legismertebb. Balmazújvárosban született, tanulmányait Miskolcon folytatta, majd Kassán helyezkedett el tisztviselőként. Első darabját 1907-ben mutatták be A nagy fejedelem címmel, a világsikert viszont az 1909-ben bemutatott Tájfun hozta meg számára. A Tájfunból Hollywoodban és Budapesten is készült némafilm, hangos változatát pedig Robert Wiene német rendező készítette el 1933-ban.

Lengyel az első világháború idején elhagyta Magyarországot, Svájcban, Berlinben és Londonban is dolgozott. A háború alatt, 1917-ben publikálta A csodálatos mandarin című pantomimmesét, amelyre Bartók Béla írt gyönyörű balettzenét.

Lengyel 1937-ben költözött Hollywoodba, ahol Ernst Lubitsch rendezővel való szoros együttműködése alapozta meg hírnevét. Lubitsch a Bíró Lajos és Lengyel Menyhért által közösen írt, A cárnő című darabot két alkalommal is megfilmesítette (Tiltott paradicsom, 1924; Királyi botrány, 1945), és Lengyel ötletéből készült a Ninocska (1939), Greta Garbo egyik legnagyszerűbb filmje az okos és vonzó szovjet nőről, akit megigéz Párizs hangulata és a nyugati életforma. Lengyelt ezért a filmért a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában Oscar-díjra is jelölték.

Tőle származik a megszállt Varsóban szó szerint a túlélésre játszó színházi társulat története, a Lenni vagy nem lenni (rendezte: Ernst Lubitsch, 1942) alapötlete. Egy másik háborús dráma, A dicsőség napjai (rendezte: Jacques Tourneur, 1944) forgatókönyvírója is ő volt.

1960-ban visszatért Európába, Rómában telepedett le, az 1970-es években viszont hazaköltözött Budapestre és itt érte a halál.

Fülöp Ilona (1891–1953)

Fülöp Ilona életéről fájóan keveset tudunk, de az biztos, hogy női szerzőként úttörő volt a filmírás területén. Szabadkán született, ő lehetett az egyik első újságírónő a városban. 1914-ben elhagyta Magyarországot, és New Yorkban telepedett le, ahol varrónőként dolgozott, mellékállásban pedig az amerikai magyar újságoknak és Az Est-lapoknak is tudósított.

1926-ban áttelepült Hollywoodba, ahol forgatókönyvek bírálatára kapott megbízást. Hamarosan megismerkedett a nemrég érkezett Kertész Mihállyal, aki később Michael Curtiz néven többek között a Casablanca rendezőjeként lett világhírű. Kertész és Fülöp Ilona együtt írták a Bohémkirály forgatókönyvét, amely egy színházi közegben játszódó történet, és bár még némafilmként forgatták, a Vitaphone technika segítségével előre felvett zörejeket és zenét játszhattak alá a vetítés közben. Fülöp nemsokára az ekkoriban szintén itt dolgozó Korda Sándor (nemzetközi nevén Alexander Korda) feleségének, Corda Máriának titkárnője lett, de továbbra sem adta fel önálló művészi ambícióit.

Ekkoriban írta meg a Tavaszi zápor forgatókönyvét, amit 1928-ban megvásárolt a Universal Pictures.

A stúdió vezetője, Carl Laemmle azt is bejelentette, hogy hosszú távú szerződést ajánlott az írónőnek. A könyv tőlük került Fejős Pálhoz, aki 1932-ben francia támogatással, francia és magyar nyelven forgatta le Magyarországon. A lírai hangvételű film egy cselédlány, Mari (Annabella) története, aki teherbe esik az uraság intézőjétől, ezért elhagyja faluját. A városban megszüli kislányát, azonban a hatóság elveszi tőle a gyereket. Mari belehal a bánatba, és ezután a mennyországból is őrzi a lányt. A film a korai magyar hangosfilmgyártás egyik fontos darabja, képi világa sok eredeti megoldást alkalmaz, és erősen épít a népi motívumokra, ami a nemzetközi közönség érdeklődését is felkeltette. 

Fülöp Ilona fontos kulturális szervezőmunkát is végzett. Hollywoodi otthona a tengerentúli magyarok pezsgő hangulatú találkozóhelye lett, írásait, színdarabjait mind az amerikai, mind a magyar közönség szeretettel fogadta.

Fodor László (Ladislaus Fodor, Lazlo Fodor), 1898–1978

Kezdetben orvosnak tanult, de ezt a szakmát sosem űzte, mert erős írói tehetsége hamar kibontakozott. Újságíróként vállalt munkát, prózát és színdarabokat írt, amelyek stílusát esősorban Molnár Ferenc művei inspirálták. Darabjai rendre hatalmas sikert arattak és számos előadást éltek meg. Már első színművét, a Navarrai Margitot színre vitték Londonban és New Yorkban.

Az 1930-as években Bécsbe költözött, de Ausztria annektálását követően zsidó származása miatt menekülnie kellett. 1938-ban Franciaországon keresztül távozott az Egyesült Államokba. Ott ekkor már keresett írónak számított, hiszen korábban több darabját, például A templom egere és a Csók a tükör előtt című vígjátékokat is megfilmesítették.

Hollywoodban olyan filmeket jegyzett, mint a csípős humorú Bizsu (rendezte: Tay Garnett, 1940), amelyben Marlene Dietrich egy vagány kalandornőt alakít, a szintén magyar André de Toth (Tóth Endre) rendezésében készülő szanatóriumi pszichodráma The Other Love (1947) címmel vagy a Hüvelyk Matyi (1958), amelyet egy másik magyar, az animáció és filmtrükk világában jeleskedő George Pal rendezett.

Fodor az 1950-es években visszatért Európába, és a nyugat-német filmiparban tevékenykedett. Emlékezetes művei ebből az időszakból a kétrészes Niebelungok (1966/1967) és Az óriáskerék (1961), amelynek rendezője a szintén emigrációban élő Radványi Géza volt. A nagy munkabírású Fodor a filmírás minden területén kipróbálta magát. Olykor háttérben maradt, máskor viszont az ötlettől a kész forgatókönyvig felügyelte a folyamatot. Háborús drámákat, film noirt és kalandfilmeket is írt, de igazán a komédia műfajában volt elemében. Darabjaiból máig újabb és újabb adaptációk készülnek, így életműve továbbra is él és fejlődik.

Székely János (Hans Szekely, John Pen, John S. Toldy), 1901–1958

1901-ben született Budapesten, és már kamaszként a Pesti Hírlapban és Kassák Lajos Ma című folyóiratában publikált. A Tanácsköztársaság bukása után sok kollégájához hasonlóan ő is elhagyta az országot, majd rövid ausztriai tartózkodás után Berlinben találta meg otthonát. Itt újra írni kezdett, és ezúttal német nyelvű munkáival vált ismertté. A korszak legnagyobb filmgyárához, az UFA-hoz szerződött, ahol hamarosan fődramaturg lett.

A weimari időszak pezsgő filmkultúrájának egyik fontos alakja volt. Külföldön is gyakran írt magyar témákról. Nevéhez fűződik az egyik első német hangosfilm, az 1929-ben bemutatott Vasárnap délután forgatókönyve, amely egy katona és egy cselédlány szerelméről szólt, és szintén Magyarországon forgatták.

Hitler hatalomra jutása után azonban Berlinből is mennie kellett, és Franciaországon át Hollywood felé vette az irányt. Ide a tekintélyes rendező, Ernst Lubitsch hívására érkezett. Első amerikai filmje, a Marlene Dietrich és Gary Cooper főszereplésével készült A vágy (rendezte: Frank Borzage, 1936) egy korábbi német produkció újrafeldolgozása lett.

Forgatókönyvíróként 1941-ben ért a csúcsra, amikor a Vágyak a viharban című antifasiszta romantikus komédia forgatókönyvével Oscar-díjat nyert. A második világháború első napjaiban játszódó film főszereplői a romantikus viszonyba keveredő újságírónő és a hadipilóta, akiket Claudette Colbert és Ray Milland alakított.

Székely ekkoriban több művésznevet is használt. Az inkognitóját a visszaemlékezések szerint a háborús Magyarországon maradt édesanyja védelmében próbálta megőrizni. A forgatókönyveket John S. Toldyként, szépirodalmi munkáit John Penként jegyezte. Világhírű regénye, a Kísértés 1947-ben jelent meg először angol nyelven. A sikeres írót az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság azonban feketelistára tette, ezért 1950-ben előbb Mexikóba költözött, majd rövid ideig New Yorkban élt.

Végül visszautazott Európába, mert mindig nagy álma volt, hogy hazatérhessen. Ez a vágya viszont már nem teljesülhetett, mert nem sokkal azután hunyt el, hogy Kelet-Berlinben végre kézhez vehette a beutazási engedélyt és az útlevelét.

Joe Eszterhas (Eszterhás János), 1944–

Joe Eszterhas Csákánydoroszlón született, családjával hatéves korában vándoroltak ki az Egyesült Államokba, ahol a jelentős magyar közösségű Clevelandben telepedtek le. Már kezdetben rendkívül tehetséges írónak tartották, pályafutását riporterként kezdte többek között a Rolling Stone magazinnál. A filmszakma az 1970-es években figyelt fel rá, amikor az egyik jól sikerült cikke nyomán, amely a fekete polgárjogi mozgalomról szólt, felkérték forgatókönyvírónak.

Első forgatókönyve, az Ö.K.Ö.L. (rendezte: Norman Jewinson, 1978) egy clevelandi magyar–amerikai munkás, a Sylvester Stallone által alakított Johnny Kovak küzdelmeit követi, aki kemény eszközökkel próbál érvényt szerezni az igazságának

Ezt a filmet olyan fontos alkotások követték, mint a mára ikonikussá vált zenés film, a Flashdance (rendezte: Adrian Lyne, 1983), a jól szituált fehér tinédzser és az Chicago utcáin felnőtt fekete srác barátságát elmesélő Kis nagymenők (rendezte: Robert Mandel, 1987) vagy Costa-Gavras Zenedoboz (1989) című rendezése. A Zenedoboz Esterhas legszemélyesebb filmje, amelyben egy kivándorolt magyar családban született ügyvédnő, Ann Talbot (Jessica Lange) kutatni kezd saját édesapja múltjában, akit háborús bűncselekményekkel vádolnak.

A súlyos témákat sem kerülő, de különösen a thriller műfajban brillírozó író legnagyobb sikere Paul Verhoeven rendezővel közös munkája, az Elemi ösztön (1992) lett. A gyilkossággal gyanúsított, gazdag és manipulatív írónőt megformáló Sharon Stone ezzel a filmmel vált igazi sztárrá, azonban a produkció gyártástörténeti szempontból is mérföldkő lett.

Eszterhas nagyon sokat tett azért, hogy az addig inkább láthatatlan háttérmunkának tartott forgatókönyvírás számára kivívja a kreatív szakmák becsületét a hollywoodi rendszerben. Ő volt az első, aki megversenyeztette a forgatókönyvért a stúdiókat, az Elemi ösztönért kapott tiszteletdíjával pedig bebizonyította, hogy a forgatókönyv önmagában is értékes szellemi alkotás.

Mind Eszterhast, mind a szintén Hollywoodban dolgozó magyar producert, Andrew G. Vajnát különösen érdekelték az 1956-os forradalom történetei. A 2000-es években közösen dolgoztak a Szabadság, szerelem (rendezte: Goda Krisztina, Vic Armstrong) című film megvalósításán, amely a budapesti forradalom eseményeit és a melbourne-i olimpián a szovjetekkel összecsapó vízilabda-válogatott történetét mondja el. A ma is aktív és sikeres író 2012-ben egy Budapesten tartott filmíró mesterkurzuson így summázta munkamódszerét: „A legfontosabb, amit egy forgatókönyvírónak el kell sajátítania, hogy képes legyen a fenekén maradni és írni.”

Barkóczi Janka teljes írása a Magyar Kultúra magazin 2022/5. számában olvasható.

Nyitókép: filmforgatás a 30-as években az MGM filmstúdiójában. Fotó: Wolf Tracer Archive/MGM/Photo12 via AFP