Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, összesen kilenc helyszínen.

Nagy Ernő A hegy van, az ember történik című dokumentumfilmje a Badacsony rejtett történeteit meséli el. Szederkényi Olga Böll közlegény megmentése című alkotásából kiderül, hogy Heinrich Böll, a későbbi Nobel-díjas író, a német hadsereg katonájaként 1944-ben, néhány hónapon át Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Szentesen lábadozott. 

Szabó Mátyás Látom, amit látsz című romantikus filmjének főhőse Ábel (Vilmányi Benett) a különleges képességekkel rendelkező fiatalember, aki a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) által vezetett, gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha becsukja a szemét, az elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, majd megtalálni őket. A két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét elmesélő film női főszereplője Hartai Petra. 


647747f97ceb4d3c02c38b9e.jpg
Szabó Mátyás Látom, amit látsz című filmje. Fotó: Szilagyi Lenke

A másik érintése, Buvári Tamás író-rendező filmje egy olyan disztopikus világban játszódik, ahol egy ismeretlen vírus képtelenné teszi az embereket arra, hogy megérintsék egymást. A főszereplők közösen keresik a kiutat ebben a sajátos roadmovie-ban. A főszereplők - Orbán Levente, Trokán Anna és Cservák Zoltán – mellett Trill Zsolt, Kálid Artúr és Epres Attila látható. A Mellékszereplőkben három család élete fonódik össze egy régi ügy kapcsán. A személyes hangulatú film rendezője, egyik főszereplője, producere és zeneszerzője Sopsits Árpád.

A vetítésekhez közönségtalálkozók, könyvbemutatók is kapcsolódnak, valamint ismét megrendezik a Filmre vele! pitchelést, amelyben ismét öt kortárs magyar történet és öt forgatókönyvíró verseng. A szórakoztató másfél órában Csapó Ádám Hotel California, Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek, Szép Zsolt Kárpát walzer, Pál Dániel Levente Az Úr nyolcadik kerülete és Szélesi Sándor Az ellopott troll regényei mutatkoznak be.

Nyitókép: részlet a Sopsits Árpád Mellékszereplők című filmjéből

Fotók forrása: Magyar Mozgókép Fesztivál