A három éve alapított kutatóintézet ezzel a kötettel a harmadik könyvsorozatát indítja el: a Documenta Artis sorozat azt a célt tűzi ki, hogy az oral history eszközeivel örökítse meg a még velünk élő alkotók gondolatait ? közölte a könyv december 20-ai budapesti, bemutatóján Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgatója. Kucsera Tamás, az MMA főtitkára hozzátette, hogy a sorozat hasonló megközelítéssel vizsgálja majd a többi műfajt is, így a jövőben más művészeti ágakkal, például az iparművészettel foglalkozó köteteket is megjelentetnek. Kocsis Miklós és Kucsera Tamás az MTI kérdésére elmondták: a tervek szerint a sorozat későbbi köteteiben további forgatókönyvírók is megszólalnak majd.

 

Mint Köbli Norbert forgatókönyvíró megjegyezte: a most megjelent kötet előkészületei során szembesültek azzal, hogy szinte semmilyen szakirodalom nem létezik a magyar forgatókönyvírókról. ?Eddig senki nem volt kíváncsi a forgatókönyvírók hangjára, gondolataira? ? fogalmazott. Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja felidézte, hogy a kötet terve már több mint tíz éve megszületett a szerkesztők fejében: szerettek volna egy olyan munkát létrehozni, amely később támpontul szolgálhat a kutatók számára, megőrizve a forgatókönyvírók tudását, tapasztalatait. Ezzel a könyvvel azonban nem ért véget a munka, már készül a Magyar animációs alkotók I. című kötet, majd a kortárs magyar producerekkel folytatódik a sorozat ? árulta el.

 

Csákvári Géza, Kovács M. András és Vincze Zsuzsanna interjúiban tizennyolc ma is aktív és a pályáról már visszavonult alkotó ? mások mellett Bereményi Géza, Divinyi Réka, Fábry Sándor, Tasnádi István vagy Vámos Miklós ? szólal meg. A könyv végén a szerkesztők a magyar forgatókönyvírás történetét tekintik át röviden. Kocsis Miklós újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a kötet 2018 januárjától lesz elérhető a könyvesboltokban.

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com