Magyar fotóművészek bebarangolták mindkét Koreát

Benkő Imre először 1984-ben, turistaként jutott el Észak-Koreába, ahol a szigorúan ellenőrzött mozgástérben, állandó felügyelet mellett is képes volt olyan fotókat készíteni, amelyek az időtlenség érzetét keltik. 1989-ben, a Világifjúsági Találkozó alkalmával ismét Phenjanban járt, ekkor már fotóriporterként, de az „elvárt” képeken túl saját látásmódjának megfelelő munkákat is létrehozott. Fotográfiái egyszerre dokumentálják a diktatúra külsőségeit és mutatják meg azokat a részleteket, amelyek túlmutatnak a politikai kereteken, és önálló képi univerzumot teremtenek.

Molnár Zoltán – aki hajdanán Benkő Imre tanítványa volt – Dél-Koreában találta meg azt a kultúrát, amelyhez személyesen és vizuálisan is kötődni tud. Munkái nem pusztán a helyszín különlegességeit ragadják meg, hanem saját élményein és érzésein átszűrve adják vissza mindazt, amit a koreai társadalom mindennapjaiból és lelki világából megtapasztalt. Morális és művészi hozzáállása tanáráéval rokon, mégis teljesen önálló fotográfusi út bontakozik ki képein, amely a kortárs dokumentarizmus nemzetközi színvonalához mérhető.

A két alkotó sorozata együtt mutatja meg Észak- és Dél-Korea különbözőségeit és mélyebb összefüggéseit. Benkő és Molnár fotográfiái a személyes utazások és a belső fejlődés lenyomatai, amelyekben a másik ember felé forduló figyelem és az emberi létezés egyetemes kérdései válnak érzékelhetővé. Bár két különböző korszak és társadalmi valóság tárul a néző elé, a kiállítás összekapcsolja a koreai világ kettős arcát, és rámutat arra, hogy a látszólag távoli valóságok között is felfedezhetők a közös szellemi gyökerek.