Magyar fotóművészek bebarangolták mindkét Koreát

A Valahol Koreában című kiállítás két meghatározó magyar dokumentarista fotográfus, Benkő Imre és Molnár Zoltán munkáit mutatja be a Mai Manó Házban. Bár generációs különbség és eltérő korszakok választják el őket, mindketten a Távol-Kelet felé fordultak, és képeik közös metszete a Koreai-félsziget lett. Fotográfiáik egyszerre idézik meg a múltat és a jelent, feltárják a rejtett kapcsolódásokat, és az emberi figyelem időtlen gesztusait.

benko imre_1.jpg
Benkő Imre: Phenjan. Koreai NDK, 1984

Benkő Imre először 1984-ben, turistaként jutott el Észak-Koreába, ahol a szigorúan ellenőrzött mozgástérben, állandó felügyelet mellett is képes volt olyan fotókat készíteni, amelyek az időtlenség érzetét keltik. 1989-ben, a Világifjúsági Találkozó alkalmával ismét Phenjanban járt, ekkor már fotóriporterként, de az „elvárt” képeken túl saját látásmódjának megfelelő munkákat is létrehozott. Fotográfiái egyszerre dokumentálják a diktatúra külsőségeit és mutatják meg azokat a részleteket, amelyek túlmutatnak a politikai kereteken, és önálló képi univerzumot teremtenek.

Molnár Zoltán – aki hajdanán Benkő Imre tanítványa volt – Dél-Koreában találta meg azt a kultúrát, amelyhez személyesen és vizuálisan is kötődni tud. Munkái nem pusztán a helyszín különlegességeit ragadják meg, hanem saját élményein és érzésein átszűrve adják vissza mindazt, amit a koreai társadalom mindennapjaiból és lelki világából megtapasztalt. Morális és művészi hozzáállása tanáráéval rokon, mégis teljesen önálló fotográfusi út bontakozik ki képein, amely a kortárs dokumentarizmus nemzetközi színvonalához mérhető.

A két alkotó sorozata együtt mutatja meg Észak- és Dél-Korea különbözőségeit és mélyebb összefüggéseit. Benkő és Molnár fotográfiái a személyes utazások és a belső fejlődés lenyomatai, amelyekben a másik ember felé forduló figyelem és az emberi létezés egyetemes kérdései válnak érzékelhetővé. Bár két különböző korszak és társadalmi valóság tárul a néző elé, a kiállítás összekapcsolja a koreai világ kettős arcát, és rámutat arra, hogy a látszólag távoli valóságok között is felfedezhetők a közös szellemi gyökerek.

Molnár Zoltán: Dél-Korea, 2023 – Benkő Imre: Észak-Korea, 1984, 1989
(2025. augusztus 30. – október 5. – Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház)

Ez is érdekelheti

Koreai fotósok mutatják meg a csendet a Mai Manóban

A koreai kultúra egyik legfinomabb, mégis mindennapokat meghatározó alapelve, a nunchi kerül a középpontba a Mai Manó Ház új kiállításán. A Nunchi – A csend hatalma augusztus 30. és október 5. között kortárs koreai fotográfusok képein keresztül mutatja meg, hogyan válhat a csend és a figyelem a megértés, a közösség és a természethez való kapcsolódás kulcsává.

Az emberi viszonyok sokfélesége tárul fel Benkő Imre fotóin

Benkő Imre hat évtizedre visszatekintő fotográfiai életművét mutatja be a Műcsarnok mától látható tárlata. A térben és időben szerteágazó anyag három földrész húsz országát érinti, a hetvenes évektől napjainkig mutatja be az emberi viszonyok sokféleségét.

A Városliget ötven éve Benkő Imre fotóin keresztül

Benkő Imrének a Városligetben fotózott 50 alkotásából nyílt kiállítás a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. A több mint 50 évet átfogó tárlat a művész eddig még ki nem állított színes fotóit is bemutatja.

65 mm – Így látja Budapestet Molnár Zoltán fotográfus

Molnár Zoltán fotóesszéje fekete-fehér panorámaképeken tárja elénk Budapestet, a várost, ahol élünk. A dokumentarista fotót a panorámaképekkel ötvöző világ egészen új távlatokat nyit a néző előtt. A végtelenbe futó kerítést vagy egy bevásárlóközpont parkolójának döbbent csendjét csak akkor fedezzük fel, ha a perifériára is odafigyelünk. Arra a tartományra, amelyet egyre gyakrabban hagyunk figyelmen kívül, hiszen beszűkült látásunkat csak megzavarná a végtelen.