Az igazgató elmondta: már zajlanak a próbái Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájának, amelyet Béres László állít színpadra. Az előadással a székely író előtt kívánnak tisztelegni születése 125. évfordulója alkalmából. Bemutatják Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi változatát Bocsárdi László rendezésében és Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi adaptációját is Szabó K. István színrevitelében.

A magyar szerzők művei mellett norvég dráma bemutatására is készül a színház. Jon Fosse I Am the Wind (Én vagyok a szél) című drámáját Tompa Gábor rendezi. A műsortervben szerepel egy Elektra-előadás is, amelyet Euripidész, Eugene O’Neill, Jean Giradoux, Carl Gustav Jung és Richard Strauss szövegei alapján állított össze Kali Ágnes és Nagy Botond. Az előadást Nagy Botond rendezi.

Prométheusz’22

Tompa Gábor a 230. évad „előbemutatójaként” említett két olyan előadást, amelyet a múlt szezon végén állítottak színre, de az idei évadban ismerhet meg igazán a közönség. Ezek egyike az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Ifjú barbárok. A Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódó előadás Vecsei H. Miklós szövegére és a társulat improvizációira épül. A másik ilyen előadás a Tompa Gábor által rendezett Prométheusz’22, amely Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiájának adaptációja.

Az igazgató elmondta: az évad második felére elsősorban stúdióelőadásokat terveztek, mert a színháznak és a Kolozsvári Magyar Operának is otthont adó épület nagyterme és színpada felújítására, korszerűsítésére készülnek, és megtörténhet, hogy két évadon keresztül is nélkülözniük kell a nagyszínpadot.

Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájának olvasópróbája

Tompa Gábor kiemelte: november 17. és 27. között készülnek megszervezni az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál nyolcadik kiadását, amelynek témája a félelem és a remény. Hozzátette: a fesztivál programja összeállt, de csak akkor hirdetik meg, ha biztossá válik, hogy megkapják a szervezéshez szükséges minisztériumi támogatást.

Tompa Gábor két évfordulóról is említést tett.

Elmondta, hogy ünnepséggel készülnek december 17-ére, a kolozsvári és egyben a magyar színjátszás 230. évfordulójára. A társulat 2023-ban azzal szeretné köszönteni az akkor nyolcvanadik évét betöltő Andrei Serban világhírű román rendezőt, hogy felújítja az általa rendezett négy kolozsvári magyar előadást.

Nyitókép: az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Ifjú barbárok című darab.

Fotók: Kolozsvári Állami Magyar Színház/Biró István