A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat.

Magyarország büszke arra, hogy ezen országok közül elsőként vette fel a diplomácia kapcsolatokat Dél-Koreával. „Arra pedig még büszkébbek vagyunk, hogy 30 évvel a diplomáciai kapcsolatok felvétele után elmondhatjuk, a két ország közötti kapcsolat még sose volt olyan jó mint jelenleg” – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország és Dél-Korea között földrajzi értelemben nagy a távolság, ezért az együttműködésüknek stabil alapot kell adni, amelyet leginkább az emberek közötti kapcsolat tud biztosítani, ezt pedig az oktatással és a kultúrával lehet a legjobban építeni.

Büszkék vagyunk arra, hogy egyre több koreai diák jön Magyarországra tanulni. Hozzátette: jelenleg 751 koreai diák tanul magyar egyetemen, közülük százan magyar állami ösztöndíjjal folytatják tanulmányaikat.

Magyarországon már két egyetemen is lehet koreai nyelvet tanulni, és még csütörtökön aláírják azt a megállapodást, amelynek nyomán Magyarország vendégoktatót küld Koreába, így magyar nyelvű képzés indul a szöuli Dankook Egyetemen.

A diplomácia kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulója alkalmából magyar kulturális évadot rendeztek Szöulban, amelynek keretében több mint 50 eseményt rendeztek, köztük a Magyar Állami Operaház első ízben látogatott a dél-koreai fővárosba. A szöuli intézmény megnyitásával 26-ra nőtt a magyar kulturális intézetek száma a világon.