Méghozzá a festett famennyezetű Magyar teremben, ahol már eredetileg, az Iparművészeti megnyílásakor ott állt a terem ékessége, a csodás pártával koronázott ritka kék habán fajanszkályha, Besztercebányáról. Most pedig gyönyörű fehér fajanszok a tárlókban, bájos, visszafogott kobaltkék, aranysárga, smaragdzöld növényi díszítményekkel, csipkeszerű geometrikus ábrákkal, áttört felületekkel - mintha itáliai reneszánsz, vagy mór mesterek alkotásai lennének. Pedig mind habán.
Igen, a "híres habán kék fajansz", sóhajtanak sokan - a habán cserép eredetileg csontfehér, csak a mintája kék, a kék máz ritkaság. De kezdjük az elején. Kik azok a habánok? Szigorú vagyonközösségben élő, kizárólag a Biblia előírásaihoz igazodó anabaptisták voltak, pontosabban a svájci vallási irányzat követői közül azokat nevezték habánoknak, akik a 16. században a máglyahalál elől nem nyugat felé, majd egészen Amerikáig futottak (köztük voltak az ámisok), hanem keletre, s Morvaországban, Nyugat-Magyarországon, Erdélyben telepedtek le. Egy idő után Bethlen Gábor és sok más főúr védelmét élvezték, radikális vallási meggyőződésük és életmódjuk ellenére - mesterségbeli szaktudásuk miatt. A habán ácsok, orvosok, földművesek és fazekasok tudniillik - talán az erős belső morál, vagy a közösségi oktatás színvonala miatt - sokkal jobbak és keresettebbek voltak társaiknál.
Az újkeresztény fazekasok most megtekinthető alkotásai, a főúri családi monogrammal díszített ónmázas tányérok, drága óntalpas cserépedények, ónfedeles kupák a 17-18. században egyszerűen luxuscikknek számítottak, kastélyok, udvarházak pohárszékeiben pihentek, s csak kivételes ünnepeken terítettek velük. Az ónmázhoz szükséges ón, antimon, kobalt eleve olyan drága volt, hogy általában a megrendelő biztosította. A habán fazekasok puritán, ám kereskedelmi érzéket is mutató rendszabályai szigorúan előírták, hogy ők maguk kizárólag díszítetlen, lehetőleg már generációk óta használt közönséges cserepekből egyenek, a gyönyörű, élénk színekben ragyogó mázas fajanszokat pedig adják csak el. Jobban jár mindenki.
Mintha az életforma szigora közepette felgyűlő összes életörömöt a cserepekre festették volna: a kiállítás bejáratánál látható cserépből készült fazekas cégtáblán máris szépen látszanak a stílusjegyek. A középpontban a kétkezi munka jelképei, a fazekaskorong, a simító eszközök, s maga a produktum, egy gyönyörű, virágba boruló olaszkorsó. Az alatta levő mezőben két mester, talpuk alól szintén kacskaringós, kék-sárga virágtenger fakad. Körbe-körbe futó stilizált virágdíszek, virágmotívumba komponált burjánzó, mediterrán életöröm. Nem véletlenül: az Itálián át Dél-Tirolba menekülő újkeresztények út közben, Itáliában sajátították el a fazekasság mesterségét, motívumkincsét, színvilágát - onnan hozták magukkal hozzánk, Közép-Európába.
A túlzott cifraságot, az állat és emberábrázolást tiltották a szabályok, józan, egységes formákat, díszítményeket volt illendő alkalmazni - ez többé-kevésbé így is volt. A habán cseréptárgyban keveredik a keresetlen egyszerűség, a letisztult formák tisztelete, a színek ragyogó, természetes pompája - és a praktikum. A világon egyedüli példányként megmaradt fajansz kézmosó-együttes, a kékkel díszített peremű, bronzcsappal ellátott víztartó, s alatta a gyönyörű tagolású, ívek és szögletek egységét formázó, finoman díszített medence talán a legszebb használati tárgy, amit valaha láttam. Valami egyszerű, bájos élet- és munkaszeretet árad az egyfelől dús kék ornamentikával díszített szegélyű - másfelől középen magától értetődőn ácsszekercével, gyaluval, fújtatóval és kalapáccsal ékesített tányérokról. Tiltás ide vagy oda: felbukkannak állatmotívumok, de nem ám csak az étkészleteken szokásos kecses halak, vadak, a kedves jámbor tulok ugyanúgy. Karcsú nyakú vizeskancsók, gyöngyvirágos korsók után egy tárlónyi valóban kék, visszafogott sárga-fehér virágokkal díszített mázas cserépcsoda, majd pedig mesteri hatszögletű palackok, kagyló alakú talpas tálak, áttört cserépcsipke, tintatartó készlet - messze a kor átlagos színvonala fölött.
A Habsburg uralom, a szigorú, türelmetlen katolicizmus, persze, utóbb megtette a magáét: a habánok tárgyi kultúrája átmeneti hatásnak bizonyult Magyarországon, a habánok tovább menekültek, Oroszországba, onnan pedig emigráltak, Amerikába, Kanadába. Ezekben az országokban a mai napig fellelhetők közösségeik.
(2007. május 22. - november 25.)
