„A terület egy kis folyó árterével határos, de egy kissé magasabban fekvő területen található. Ez azt jelenti, hogy kiváló helynek számított az emberi letelepedés céljából, mert számos különböző erőforrást, például vizet, vadakat, halat, táplálékként szolgáló növényeket és faanyagot is biztosított viszonylagos közelségben. Emellett kitűnő adottságú lakó- és mezőgazdasági területeket is nyújtott, mindezt minimális árvízveszély mellett. A hasonló földrajzi fekvésű helyszínekről újra és újra bebizonyosodik, hogy a különböző közösségek vonzónak találták ezeket, amit most a több száz méteres körzetben talált történelmi urnaleletek is megerősítettek. Találtunk itt egy 1,2 méter vastag, mesterségesen létrehozott talajréteget is, ami a késő középkorból származik, és ami megvédte a korabeli jellegzetességeket és leleteket a későbbi, modern mezőgazdasági munkálatok által okozott lehetséges károktól” – mondta Stephan Deiters és Gerard Aalbersberg, a Salisbury Archaeology feltárást vezető régészei, akiknek szinte minden elképzelhető kedvezőtlen időjárási körülménnyel szembe kellett nézniük a munkájuk során: hidegbetörésekkel, amelyek fagyott talajhoz vezettek, erős záporokkal és tartós esőzésekkel, napsütés és szél keverékével, amelyek a homokos talaj gyors kiszáradását okozták.
A legrégebbi leletek és kerámiák a kőkorszakból, azon belül is a mezolitikum időszakából származnak (ezek azonosításához szakértőket kértek fel), amikor az utolsó jégkorszak után újra benépesült erdős területeken élték mindennapjaikat az emberek, akik vadászattal, halászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat, de életmódjuk szükségessé tette a táborhelyeik viszonylag gyakori áthelyezését az élelemforrások biztosítása érdekében.
Az ásatások során a nyugati irányban végzett részletes vizsgálatok több mint nyolcezer kovakőleletet tártak fel, amelyek jelentős része egy korábbi mélyedésből származik, amelyet már régen feltöltöttek. Az eszközök részletesebb elemzése alapján a kutatók két következtetést tettek: egyrészt, hogy a mezolitikus kor emberei Krisztus előtt 7000-től kezdve többször is visszatértek ide, másrészt, hogy kapcsolatban álltak a nyugatabbra, a mai Németország, Hollandia és Belgium területén élő csoportokkal. Ez utóbbira főként a kovakőből készült nyílvesszők utalnak.
„A felfedezett leletek között számos olyan tárgyat találtunk, amelyek kapcsolatba hozhatók a Rajna–Meuse–Scheldt-delta területével, ami alátámasztja azt az elképzelést, hogy a mezolitikus vadászó-gyűjtögető csoportok kiterjedt hálózatokkal rendelkezhettek, nem pedig elszigetelt csoportokban éltek” – mutattak rá a régészek, hozzátéve, hogy
A régészeti feltárások során további, későbbi időszakokból származó, egyedi leletek is előkerültek, amelyek az emberi tevékenységről tanúskodnak. Ilyenek többek között a neolitikum és a bronzkor tárgyi emlékei. A szakemberek ezeket azonban csak nehezen tudták azonosítani, ami egyrészt a későbbi időszakok évszázados mezőgazdaságának, másrészt a késő középkorban végzett nagyszabású földmunkáknak és talajmozgatásnak köszönhető, amelyek széttördelték, szétszórták és gyakran eltüntették az ezekből az időszakokból származó, meglehetősen törékeny kerámiát.
A régészek ókori és római kori települések nyomait is felfedezték: a leletek épületek, tárolóvermek, tűzrakó helyek, kemencék alaprajzát is mutatják; némelyik települési jellegzetesség valószínűleg egy vagy több úgynevezett vándortanya maradványait jelzi. A lelőhelyen több jel is vasércolvasztásra és -feldolgozásra utal.
A Salisbury Archaeology munkájának köszönhetően a középső és a korai mezolitikumból származó leletek több ezer évvel bővítették ki Gronau és közvetlen környékének eddig ismert történetét. A szakemberek most először bizonyították az emberi jelenlétet és tevékenységet a középső, illetve késő neolitikum időszakában és a bronzkorban a területen. A magyar régészek eredményei tehát rávilágítanak arra, hogy Markenfort területe egy sokszínű történelmi mozaik, amely bepillantást enged azoknak a civilizációknak az életébe, amelyek évezredekkel ezelőtt itt éltek.
Fotók: Salisbury Archaeology