Odesszában, a Comediada Clown and Mime Fesztiválon különdíjat nyert a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium (BIAK) felnőtt bohócképzésének idén tavasszal végzett osztálya.

A Comediada Clown and Mime Fesztivál egy nemzetközi seregszemle, amelyre számos ország bohócai és pantomimesei gyűlnek össze, kezdők és hivatásosak egyaránt, hogy megismerjék egymást, tájékozódjanak a különböző stílusokról, irányzatokról, trendekről – és nem utolsósorban azért, hogy összemérjék tudásukat.

A BIAK bohócképzésének öttagú csapata egy tizenkét perces produkcióval vett részt a fesztiválon, amit egy kilenctagú szakmai zsűri értékelt. Az érettségire épülő, OKJ-s képzésen a tanulók pantomimet, bohóctechnikát, színészmesterséget, akrobatikát, zsonglőrködést, táncot és zenei alapismereteket tanulnak. A kétéves képzés alatt megszerzett tudásuk legjavát gyúrták össze az ukrajnai fesztiválra, amelyet a szakmai zsűri különdíjjal jutalmazott.

„A fesztivál kiváló lehetőséget nyújt nemcsak arra, hogy a résztvevők megmutassák magukat a világnak, hanem hogy megismerkedjenek a szakmában dolgozó, tevékenykedő emberekkel, pantomimesekkel, bohócokkal, cirkusz- és színházigazgatókkal, fesztiválszervezőkkel a világ minden tájáról. Rengeteget lehet tanulni abból, ha különböző játékstílusú fellépőket látnak, emellett több workshopon is részt vehettek” – írta a Grand Prix-díjas Méhes Csaba, a bohócosztály egyik osztályfőnöke, akinek előző osztályát már 2019-ben is elismerték Odesszában a legjobb rendezés és forgatókönyv díjával.

Fotó: BIAK