Rofusz Kinga Otthon című alkotása nyerte a bolognai gyerekkönyvásár Crossmedia-díját, Litkei Julianna pedig bekerült a világ legjobb illusztrátorai közé.

Rangos díjat nyert Rofusz Kinga magyar illusztrátor a világ legfontosabb gyerekkönyves eseményén, a bolognai gyerekkönyvvásáron. Hatvan éve rendezik meg az iparágvezető eseményt, amelynek fontos célkitűzése, hogy évről évre új szintre emelje a gyerekillusztrációt és a gyerekirodalmat, párbeszédet teremtsen, valamint helyet adjon a szakemberek tapasztalatcseréjének. A BolognaRagazzi Crossmedia-díjjal 2021 óta ismernek el olyan kiadói projekteket, amelyek „narratív univerzumukat más médiumokra kiterjesztik”. Az idei kiírásra 30 országból 90 pályamű érkezett, amelyből a zsűri első körben a legjobb 10 projektet választotta ki. Ebből a 10 kiválasztott pályaműből nyerte el Rofusz Kinga Otthon című műve a legjobbnak járó első helyezést.

Rofusz Kinga Otthon silent bookja a Vivandra Kiadónál jelent meg 2018-ban, a könyvből pedig később egy nyolcperces animációs kisfilm készült a K.G.B Stúdió és Klingl Béla producer közreműködésével.

A művet személyes történet ihlettette: a könyv kizárólag képekkel meséli el a régi háztól való elszakadás, majd egy új otthonra találás érzékeny történetét.

A költözés folyamatát a család kisfiú tagja szemszögéből mutatja be a könyv és a kisfilm egyaránt.

A zsűri indoklásában megemlíti, hogy az alkotó a kisfiún keresztül egy univerzális történetet jelenít meg. Szavak nélkül ábrázolja a gyermeki reakciót egy olyan nagy változásra, mint a költözés. Könnyed, áramló költői képi világgal mesél nekünk a kapcsolatok természetéről, az otthonnal kapcsolatos legkülönbözőbb érzésekről. A zsűri értékelésében külön kiemeli a kisfilm képi kompozícióját és a pazar zenei aláfestést, amely tökéletesen leírja a mű történetét.

„Azt, hogy mit jelent a díj, nehéz megmondani ebben a pillanatban, mert annyira meglepő, hogy még csak csodálkozunk. Ez egy igazi szerelemkönyv és -film volt minden szempontból. És ezt nem csak most mondom, hogy megkaptuk ezt a díjat, sokszor beszéltünk erről korábban is. Ajándék volt, hogy szabadon, mindenféle megkötés nélkül kaptam egy silent book lehetőséget. Még határidőm se volt, csak hogy addig csináljuk, amíg úgy nem érezzük, hogy már nem tud jobb lenni. És aztán ugyanilyen felszabadító és örömteli volt a munka a K.G.B Stúdióval a film készítése. Utána is nagyon sok örömet adott a könyv és a film is, ami azért is nagyon fontos számomra, mert még mindkettőt végigkísérhette Richly Zsolt figyelme és szakértelme” – nyilatkozott az alkotás folyamatáról Rofusz Kinga, a silent book szerzője.

Litkei Julianna illusztrátor a bolognai gyermekkönyvvásár Illustratiors Exhibition versenyében 4345 illusztrátor közül jutott a 315 legjobb közé.

A 315 döntős közül a nemzetközi zsűri további 80 művész 79 illusztrációját választotta ki a világ 28 országból, köztük Litkei Julianna munkáit is. Litkei Julianna Somethings Growing On…(Valami növekszik…) című projektjének főszereplői egy csírázó burgonya, bogarak és rovarok tarka csapata. A képeskönyv a természet láthatatlan mikrovilágának összetettségét ünnepli. A győztes illusztrátorok képeiből kiállítást rendeznek a könyvvásár területén.

A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) idén is jelen lesz saját standdal a könyvvásáron. A magyar stand vizuális kialakítását az Ügynökség szoros együttműködésben tervezte meg a hazai gyerekkönyves kiadókkal, akik március 7-én mutathatják be könyveiket, a magyar szerzőket és illusztrátorokat a külföldi kiadók, fordítástámogatási intézmények és szakmai partnerek számára. A hazai gyerekirodalmat két újonnan kiadott katalógus is népszerűsíti. A „Best of” sorozatban a bolgonai eseményre két új kötet is megjelenik: a Both Gabi, Garajszki Margit és Harmath Artemisz szerkesztette New Hungarian Childlit – 10.3 Tales az elmúlt évek legjobb gyerekkönyveit ajánlja a külföldi könyves szakemberek számára, valamint a Révész Emese által szerkesztett New Hungarian Artists – 12 Illustrators a legjobb magyar illusztrátorokat viszi el külföldre.

Nyitókép: Rofusz Kinga: Otthon