Titton Viktória, a szlovákiai múzeum igazgatója elmondta: az alkotások kiindulási pontját a hagyományok jelentették, olyan tematikus sorozat formájában, amely a határon túli magyar területek egy-egy népviseletét portrékon keresztül ismerteti meg a látogatókkal. Hozzátette, ezen a közös ponton túl azonban minden területet más szemszögből, más témán keresztül mutatnak be a fotóriporterek.

561933_481720485201477_1787779554_n

A nemzetközi sajtóban is népszerű, éjszakai felvételeiről ismert salgótarjáni fotóriporter, Komka Péter a felvidéki várakról készített lenyűgöző felvételeket. Balázs Attila Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudósító, akit az idén André Kertész Nagydíjjal is kitüntettek, művészi fotókon örökítette meg a salánki kádárok munkáját, míg Ungváron készült képriportja a kárpátaljai fiatalság életét mutatja meg a quadon szelfiző lánytól a billiárdozó fiatalokon keresztül egy koncerten bulizókig.

Erdélyből ? például a torockói Duna-napról és a csíksomlyói búcsúról ? Czeglédi Zsolt, Koszticsák Szilárd és Máthé Zoltán hoztak fényképeket. A Bukarestben élő Baranyi Ildikó Marosvásárhelyről, Nagyszebenről, Temesvárról és Kolozsvárról drónnal készített légi felvételeket. Három erdélyi fotográfus, Haáz Sándor, Kátai Edit és Veres Nándor egy-egy képe pedig a helyi mindennapokba enged bepillantást.

Molnár Edvárd vajdasági riporter Csantavéren fotózott a Durindó és Gyöngyösbokréta fesztiválokon, a magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták legnagyobb és legjelentősebb hagyományápoló és hagyományőrző szemléin. Őrvidéken a számos díjjal elismert Kovács Tamás készített több képsorozatot, többek között az őriszigeti kéttannyelvű iskoláról és az Alsóőri Népzenei Együttesről, Szlovéniában pedig Varga György a dobronaki helytörténeti gyűjteménynek otthont adó Dobronoki György-házban készített a hetési népviseletet bemutató fotót.

A tárlat kurátora, Cseke Csilla, az MTI fotókiadásáért felelős vezető szerkesztője úgy fogalmazott: az elmúlt hónapokban megszületett fényképeinkkel a nemzeti összetartozás jegyében az anyaországon kívüli magyarság életét, mindennapjait, ünnepi pillanatait és környezetét próbáljuk bemutatni úgy, ahogy mi látjuk.

Füleken 74 képet láthatnak az érdeklődők, a tárlat május 12-ig látogatható. A kiállítást március 11-én pénteken délután fél ötkor Gazsó L. Ferenc, az MTI igazgatója nyitja meg a vár Bebek-tornyában.

MTI

Fotó: Füleki Vármúzeum Facebook-oldala