mti_szepproza_balogh_zoltan_600x365.png
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

A rendezvény megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: a magyar próza elsősorban a nemzeti közösségé, a magyar széppróza legfontosabb tulajdonsága pedig a műélvezeten túl a közösségteremtés. Mint mondta, ha van nemzeti közösség, akkor van jövője a magyar széppróznak is. A miniszter hangsúlyozta, hogy olvasni csak akkor lehet, ha van mit és érdemes. Ha időről időre megszületnek a művek, amelyek korunk nyelvén, de örök igénnyel fogalmazzák meg mindazt, amit az ember megél. A hazáért, a magyar nyelvért és kultúráért felelősséget érző és vállaló Jókai Mór köteteit pedig ma is érdemes levenni a polcról, az ő hősei valódi hősök voltak, a betyárok betyárok, az arisztokraták arisztokraták, a szerelmesek szerelmesek ? tette hozzá.

Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának vezetője a magyar széppróza napjával kapcsolatban elmondta: az elnevezés Gál Sándor felvidéki író javaslatára született meg, aki szerint a próza túl tág fogalom, míg a széppróza az irodalmi értelemben vett prózára utal. Jókairól azt emelte ki, hogy van tőle mit tanulni, művei közel hozzák a történelmet és jól tükrözik a magyar nyelv állapotát.


mti_szepproza_mezey_katalin_600x399.png
Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője

A PIM őrzi Jókai Mór számos ereklyéjét, kéziratát és a balatonfüredi emlékházat is gondozták ? emlékeztetett Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója. Jókai Mór emlékének megőrzéséről úgy vélekedett: életművét úgy kell közkinccsé tenni, hogy nem pusztán a múltba fordulás gesztusa jelenik meg, hanem saját magunk számára is megpróbálunk érvényes mondanivalót kihallani belőle.

A február 18-ai gálán négy szerző ? Nagy Koppány Zsolt, Végh Attila, Bene Zoltán és Weiner Sennyei Tibor ? részvételével novellaíró versenyt rendeztek, a zsűrit Mezey Katalin, Orbán János Dénes, Szakolczay Lajos és Szőcs Géza alkotta. A teljes irodalmi életet lefedő Az év novellái antológia bemutatóján közreműködött Bíró Gergely író, Erős Kinga kritikus, Kubik Anna, Tallián Mariann és Turi Bálint színművészek. Bognár Szilvia Ének őrzi az időt címmel ad koncertet.


a_magyra_szepproza_napja_2018_600x400.png
Bene Zoltán, Nagy Koppány Zsolt, Végh Attila, Weiner Sennyei Tibor

A Magyar Írószövetség novemberi választmányi ülésén kezdeményezte, hogy február 18-án, Jókai Mór születésnapján rendezzék meg az egész Kárpát-medencében a magyar széppróza napját. A magyar széppróza napjához kötődő, február 12. és 23. között megrendezendő rendezvénysorozaton az egész Kárpát-medencében 79 településen 61 intézmény és több mint 120 program várja a közönséget 150 kortárs prózaíró és irodalomtörténész közreműködésével. A rendezvénysorozat fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A részletes program a magyar széppróza napja honlapján található.

Forrás: MTI