Műfajok tekintetében sokszínű lesz a seregszemle, a közönség láthat krimit, zenés vígjátékot és groteszk tragédiát is.

Tompa Miklós Társulat: A láthatatlan hóhér
Fotó: Bereczky Sándor

Október 24-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában látható Agatha Christie A láthatatlan hóhér és már senki sem!” című produkcióját Gáspárik Attila rendezésében. Másnap a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház adja elő a Lovagias ügy című zenés vígjátékot, amelyet Gaál Ildikó állított színpadra.

Zoltán újratemetve
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Október 26-án Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című darabját láthatja a közönség Sebestyén Aba előadásában, majd a budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis koprodukciójában Zelei Miklós Zoltán újratemetve című színművét viszik színre Vidnyánszky Attila rendezésében.

A fesztivál zárónapján a budapesti Nemzeti Színház Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját mutatja be.

A fesztiválon lesz még verses előadás, lírai koncert és színészzenekari koncert is.