Magyar tanártól tanulta a zenei alapokat George Gershwin

Orosz bevándorló családból származott, apja eredeti Moise Gershowitz nevét Morris Gershvinre, majd Gershwinre változtatta. Négy gyermeke közül a második, Jacob, akit kezdettől fogva csak George-nak szólítottak, 1898. szeptember 26-án látta meg a napvilágot New York Brooklyn negyedében.

Első zenei élményeit Harlemben szerezte, ahol rövidnadrágos, görkorcsolyás kisfiúként hallotta a hegedűművészként később fényes pályát befutott, akkor még csak nyolcéves barátja, Max Rosen játékát. Tizenkét éves volt, amikor anyja zongorát vett Ira bátyjának. Szüleik nem kis meglepetésére és Ira megkönnyebbülésére George vette birtokba a hangszert, amelyen elsősorban improvizált. Szülei tanárokat fogadtak mellé, köztük a magyar Kilényi Edét, aki összhangzattanra oktatta, igazi mestere az Arnold Schönberg zenéjét Amerikában népszerűsítő Charles Hambitzer lett.

Először apja vendéglőjében játszott, majd otthagyta a kereskedelmi iskolát és New York központjában, a jazz és a szórakoztató könnyűzene terjesztésében meghatározó szerepet játszó Tin Pan Alley-n próbált szerencsét. Először „song-plugger”, vagyis „dalelőjátszó” ügynökként dolgozott a Remick kiadónál. Naphosszat egy fülkében üldögélt, és a színházaktól, jazzbandáktól érkező vevőknek játszotta el a cég dalait kottákból. Játékába beleszőtte saját ötleteit is, amivel későbbi barátját, az akkor kezdő táncos Fred Astaire-t is lenyűgözte.

Számos ragtime felvételt készített a gépzongorákhoz készült korabeli hangrögzítőre, lyukkártyára, majd 1916-ban kiadta első dalát. Így figyelt fel rá a kiadó igazgatója, Max Dreyfus, ám Gershwin inkább musicalkomponálásról álmodozott, amire 1919-ben nyílt lehetősége. Alex Aarons producer felkérte a La, La, Lucille című darab megzenésítésére, amelynek egyik betétdala, a Swanee (Hattyúcska) Al Jolson előadásában bombasiker lett a Broadwayn. 1920-ban Scandals című revüje látványos táncokkal és elbűvölő lányokkal 318 előadást ért meg, egy csapásra ismert szerző lett.

Egyre jobban foglalkoztatta a jazz és a klasszikus zene összeházasításának gondolata, ezt jelezte az 1922-ben készült Blue Monday című jazzoperája. Paul Whiteman zenekarvezető egy Gershwin-dalokból álló koncert után kérte fel, hogy írjon darabot zongorára és jazz-zenekarra, így született meg tíz nap alatt a Kék rapszódia (Rhapsody in Blue), amelynek ősbemutatóját 1924. február 12-én tartották Manhattanben. A zsúfolásig telt Aeolian Hall koncertteremben Gershwin játszotta a zongoraszólamot. A kirobbanóan sikeres mű, amelyet a szerző Amerika zenei kaleidoszkópjának nevezett, az év végéig 84 alkalommal csendült fel. Átirata szimfonikus zenekarra és zongorára az egyik legnépszerűbb amerikai koncertdarab, az 1984-es Los Angeles-i olimpia megnyitóján 84 zongorista játszotta egyszerre.

1924-ben társult először testvérével, Ira Gershwinnel, közös alkotásuk az Asszonyom, legyen jó című musical volt. 1925-ben mutatták be F-dúr zongoraversenyét, majd 1928-ban Párizsba utazott. A világváros nyüzsgése ihlette az Egy amerikai Párizsban című szimfonikus költeményét, amelynek premierjén egy onnan hozott autódudát is megszólaltatott. A műből 1951-ben nagy sikerű zenés film készült Gene Kelly és Leslie Caron főszereplésével. 1931-et a Terólad énekelek című musicaljével zárta, melyért a következő évben Pulitzer-díjat kapott.

Legismertebb szerzeménye a Porgy és Bess, a múlt század talán legfontosabb amerikai operája. DuBose Heyward afroamerikai környezetben játszódó regényét 1934-ben kezdte feldolgozni, a szövegkönyvet az író, néhány dal szövegét bátyja, Ira jegyezte. A bemutató Bostonban volt 1935. szeptember 30-án, a Broadwayn október 10-én kezdték játszani. A cselekmény egy déli, feketék lakta negyedben játszódik, a zene a jazzt vegyíti az operára jellemző recitativókkal, vezérmotívumokkal. A darabot vegyesen fogadták: akadt kritikus, aki „otromba egyvelegről” írt, sokan rasszistának bélyegezték, és vitatták, hogy opera lenne. Bár az alkotás világsiker lett, amerikai operában először csak 1976-ban mutatták be, a Met 1985-ben tűzte műsorára.

Az opera pénzügyi kudarca után Gershwin Hollywoodba ment, hogy filmzenéket írjon. 1937 elejétől gyakran panaszkodott szédülésre, fejfájásra, furcsa szagokat érzett, egy hangversenyén rövid időre eszméletét is vesztette. Barátai rábeszélésére orvoshoz ment, de tüneteit hisztériának minősítették. 1937. július 9-én otthonában komponálás közben összeesett, kórházba szállításakor már kómában volt. Akkor derült ki, hogy agydaganata van, életét az azonnali műtéttel sem tudták megmenteni. A harmincnyolc éves zeneszerző az operáció után néhány órával, július 11-én meghalt. Posztumusz kapta meg 1985-ben a Kongresszusi Aranyérmet, 1998-ban pedig a tiszteletbeli Pulitzer-különdíjat (Pulitzer Prize Special Citations).

Gershwin önálló zenei nyelvet teremtett sajátos hangszereléssel, egyesítve a jazz, a ragtime, a blues és az európai klasszikus zene elemeit, stílusa számos modern zeneszerzőre hatott.

Nyitóképen George Gershwin amerikai zeneszerző, zongoraművész az 1920-as években. Fotó: Kongresszusi Könyvtár, USA