A Hodworks tánctársulata meghívást kapott a 2021-es Velencei Biennáléra, ahol a Sunday című előadást mutatják be és mesterkurzust is tartanak.

A Hód Adrienn vezette Hodworks kortárstánc-társulat meghívást kapott a 2021-es Velencei Biennálé színházi fesztiváljára. Az 1934-ben alapított Biennale Teatro a nemzetközi színházi világ egyik legrangosabb rendezvénye, amelyet idén július 2. és 11. között rendeznek meg.

A fesztivál művészeti vezetői idén Stefano Ricci és Gianni Forte, akik a Hodworks 2018-ban bemutatott, komoly szakmai sikert arató előadását, a Sundayt válogatták be a programba olyan nemzetközi hírű színházi alkotók produkciói közé, mint Thomas Ostermeier, Krzysztof Warlikowksi és Mundruczó Kornél.

– Nagyon komoly megtiszteltetés, hogy társulatunkat ilyen szakmai elismerés éri. Különösen jólesik ez egy karanténban töltött év után, amelynek során szinte alig tudott a Hodworks színpadon megmutatkozni. Abban bízunk, hogy a júliusi fesztivál egy élhetőbb jövő kezdetét jelenti majd, amelyben az előadóművészek és a nézők számára is egyre több lehetőség tárul fel újra a válsághelyzet leküzdése után – nyilatkozta Hód Adrienn, a Hodworks alapítója.

A fesztivál során kerül megrendezésre a Biennale College Teatro nevű kurzussorozat is, amelyben a Hodworks társulatát Hód Adrienn vezető koreográfus, Molnár Csaba táncos-koreográfus és Szabó-Székely Ármin dramaturg képviselik majd egy hétnapos mesterkurzussal.

A Sunday című előadás tabukkal szembemenő, vaskos, mégis érzékeny humorú játék. A darab a kortárstánc elméleti alapkérdéseiből indul ki, de mindenre a gyakorlatban reagál, velőtrázó fizikalitás formájában. A tánc és a színház alkotóelemeit az öt előadó elementáris testélménnyé formálja, amely hatása alól a néző sem vonhatja ki magát. Az előadást a Trafó Kortárs Művészetek Házával közös produkcióként mutatták be 2018 februárjában.

Nyitókép: jelenet a Sunday című előadásból. Fotó: Dömölky Dániel