Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a kiállítást beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta: jövőre lesz 80 éve, hogy a Károlyi-palotában megnyílt a Táj- és Népkutató kiállítás, amely megmutatta a magyar népet és annak akkori égető problémáit. Ennek a nyolcvan évnek a tiszteletére fiatal történészekből álló csoport állt elő azzal a gondolattal, hogy mutassuk be, az 1938-1939-es években hogyan éltek az emberek ? mondta.

fekete_peter_magyar_vilag_600x399.png
Fekete Péter államtitkár

Az 1938-1939-es években Magyarország Európában betöltött szerepe változóban volt. A békés területi revíziókkal (első bécsi döntés, kárpátaljai bevonulás) letörni látszódtak Trianon bilincsei, ugyanakkor a Harmadik Birodalom közvetlen szomszédsága és egyre növekvő európai befolyása veszélyeztette a magyar önállóságot és a világ újra a háború elé sodródott. Ez a korszak a színházak, kávéházak, magyar filmek aranykora, amikor berobbant a köztudatba búgó hangjával Karády Katalin, és olyan csillagok mellett foglalhatott helyet, mint Muráti Lili, Tolnay Klári vagy Jávor Pál. Legendák szólnak arról, ahogy a színészlegendák a Normafa Étteremben vagy az Arizona Mulatóban szórakoztak.

Ekkor érkezett Budapestre a tragikus hír, hogy a korszak legkiválóbb ? mára szinte teljesen elfeledett ? magyar autóversenyzője, Hartmann László a Tripoli Nagydíjon életét vesztette. Ekkor rendezték Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszust, amelynek köszönhetően az egész világ hazánkra figyelt, és ekkor nyitotta meg kapuit a Teleki Pál és tanítványai által szervezett, tömegeket vonzó, Táj- és Népkutató Kiállítás, amely tűpontosan mutatta be a magyar népet és annak akkori égető problémáit­ ­ ? idézte fel beszédében az államtitkár.

A tervezett kiállítás célja, hogy a második világháborút megelőző korszakot, annak politikai, társadalmi és művészeti életét úgy mutassa be, ahogy azt az adott kor emberei látták és átélték. Fekete Péter elmondta: jelenleg a kiállítás előkészületei zajlanak.


nyari_600x465.png
Nyári Gábor történész

Nyári Gábor történész, a kiállítás ötletgazdája és kurátora hangsúlyozta: a Horthy-korszakkal és az 1938-1939-es időszakkal kapcsolatban van egyfajta átpolitizáltság. Több szempontból is fontosak azok az évek. Akkor kezdődtek meg a békés területi revíziók, 1939-ben országgyűlési választásokat tartottak, de akkor született meg az első és második zsidótörvény is.

A tárlat koncepciója szerint egy utcafrontot építenek fel, ahol megjelennek majd a korszak legjelentősebb plakátjai, szórólapjai és korabeli újságok is. A tervek szerint több tárgy is először szerepel majd a közönség előtt ? emelte ki a történész.

Forrás: MTI/kultura.hu

Fotók: kultura.hu