A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, a Habsburg Történeti Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében megtartott konferencián szó esett többek között Mária Terézia uralkodásának törvényességéről, a magyar építészettörténetben elfoglalt helyéről, férjéhez fűződő viszonyáról és arról, mennyire volt elkötelezett a magyar nép felé és mennyire volt megalkuvó.
A konferenciát Gerő András Széchényi-díjas történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója és Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese nyitotta meg. Gerő András beszédében felhívta a figyelmet arra: a történelem során miként változott a Habsburg-dinasztia megítélése, és ennek következtében hogyan formálódott a Mária Teréziáról kialakult kép. A Habsburg?magyar viszonyról a magyarok a dinasztia uralma idején jobbára kedvezően nyilatkoztak, utána viszont elnyomókként emlegették őket ? mondta, majd hozzáfűzte: Magyarországon ?a múlt jövője teljesen kiszámíthatatlan?.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntő beszédében aranykornak nevezte Mária Terézia uralkodását. ?Mária Terézia az uralkodást szolgálatnak tekintette, női érzékenységgel és mélyen hívő katolikusként méltányosan, irgalmasan gyakorolta hatalmát, törődött a rábízottakkal. Uralkodása az eltérő érdekek figyelembevételére, kompromisszumra épült? ? fűzte hozzá a történész.
A nyitóbeszédeket követően Poór János történész beszélt a Pragmatica Sanctio értelmezéséről. Az előadásból kiderült többek között az, hogy a közhiedelemmel ellentétben a Pragmatica Sanctio nem örökösödési törvény, csupán egy 1703-as megállapodás összegzése. Az 1703-ban kelt titkos megállapodásban egyezett meg I. Lipót fiaival ? a későbbi I. Józseffel és III. Károllyal ? az akkor még Habsburg kézben tartott spanyol trónról ? ezt Lipót Károlynak ígérte, ha kihal a spanyol?Habsburg férfiág. Emellett apa és fiai megegyeztek abban is, ha férfiágon kihal a Habsburg-ház, akkor a női ágon öröklődik a korona. Amikor Károly hatalomra került, és nem született fia, egyértelművé vált számára, hogy lányának, Mária Teréziának kell biztosítania a trónt, így nyilvánosságra hozta az apjával kötött titkos megállapodást 1713. április 19-én. A Pragmatica Sanctio pedig valójában ennek a napnak és a korábbi megállapodásnak az összesített változata ? ahogyan Poór János fogalmazott: egy összeírás a tíz évvel korábbi megállapodásról. A történész előadásában felhívta a figyelmet arra is: önmagában a Pragmatica Sanctio nem biztosította, hogy Mária Terézia uralkodását nemzetközileg is elfogadják. A rendelkezés mellett sokkal mérvadóbb volt a magyar rendek kiállása a királynő mellett, és az, hogy az osztrák örökösödési háborúban csaknem harmincezer magyar katona ? 11 magyar huszárezred ? harcolt a királynőért. Ennek hatására állt ki Anglia és Hollandia is a királynő mellett, hiszen a magyar területek ekkor a Habsburg Birodalom felét tették ki, tehát nemzetközileg is meghatározó volt, ki mellé állnak a magyar rendek.
Poór János előadása után Kelényi György művészettörténész ismertette a hatalmi reprezentáció átalakulását. Elmondta, hogy a kor legjelentősebb építészeti beruházása a pozsonyi vár átalakítása volt. Ám Mária Terézia apjával ellentétben nem a fényűzésre törekedett, hatalmát nem a fényűző épületekkel és szobrokkal akarta igazolni, így a nevéhez köthető időszakot sokkal inkább a spórolás és a visszafogottság jellemzi. A felújítási munkálatokhoz szükséges összeget nem a kincstárból kölcsönözte, a jól bevált módszer inkább az adakozás volt. Mária Terézia nevéhez fűződött a budavári királyi palota újjáépítése is, melyre szintén a vármegyék és a városok által adományozott pénzből került sor. A spórolás oka lehetett többek között az is, hogy az osztrák örökösödési háború miatt a kincstár szinte kiürült. A budavári királyi palota dunai homlokzatának építését azonban a városok egy idő után nem tudták tovább finanszírozni, ezért az építkezéseket később Mária Terézia támogatta. Bár sohasem volt reális alapja annak, hogy a királyi udvar Bécsből Budára költözzön, a királynő mégis fontosnak tartotta a felújítási munkálatokat. Mária Terézia ugyan nem volt a fényűző és hivalkodó építészet híve, uralkodása alatt mégis mintegy kétszáz palota épült, és ekkor élte virágkorát az egyházi építészet is, számos plébániát emeltek ebben az időszakban. A királynő minden munkálatot ? amit csak tehetett ? személyesen ellenőrzött, maga írta elő a tervvázlatokat, melyeket kötelező volt betartani.
Kelényi György után Kökényi Zsolt tartott előadást a kamarási címekről, a második szekciót pedig Barta János nyitotta meg Mária Terézia családi és politikai szerepét elemezve. Vajnági Márta ezután a királynő és férje, Lotaringiai Ferenc kapcsolatát elemezte, majd Soós István szót ejtett a cigányság helyzetének rendezéséről, ezt követően pedig Fried István elemezte Mária Terézia alakját a magyar irodalomban, végül pedig Krász Lilla számolt be a korabeli egészségügyi rendszer kialakításáról. A konferencia rendkívül átfogóan elemezte Mária Terézia uralkodását, ugyanakkor az előadók rávilágítottak a királynő személyiségére is, és bemutatták, milyen volt mint anya és feleség. A történészek szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy az uralkodónő megítélése rendkívül sokat változott az idők során. Míg saját korában pozitív kép élt róla, addig ma már sokkal inkább úgy vélik, Mária Terézia nem csak azért egyezett ki a magyar rendekkel, mert kedvelte őket és segíteni akart nekik. Sokkal inkább a saját érdekeit nézte, saját pozícióját kívánta megerősíteni, amelyhez elengedhetetlen volt a magyar rendekkel való megbékélés.
Kultúra.hu/MTI
