I. Szulejmán szultán 1526-ban Magyarország kiürítésével óriási stratégiai hibát követett el. Ha a Habsburgok valamivel nagyobb erőt koncentráltak volna ekkor ide, úgy az a néhány szerémi vár, amit a szultán megtartott, nem lett volna elég kiindulópont az ország későbbi megszállásához. 1541. mégis a szultán taktikáját igazolta, hiszen Budát kardcsapás nélkül vette birtokba. Nem követelt sok áldozatot annak a néhány dél-dunántúli várnak az elfoglalása sem, amelyeknek kezdetben biztosítaniuk kellett az összeköttetést Buda és a Szerémség között. A stratégiai hiba az 1543. évi hadjárat során ütközött ki a maga teljes nagyságában, amikor olyan várakért kellett a törököknek komolyan megküzdeni (Székesfehérvár és Esztergom), amelyeket az előző másfél évtizedben nagyobb erőfeszítés nélkül kézre keríthettek volna. Az 1552. évi háborúig a hódoltság nem növekedett számottevő nagyságú területté. Csupán a dunai vízi- és a mellette futó isztambul-belgrád-budai hadi utat, a Dél-Duna-Tisza köze, valamint - sisakszerű formában - Buda védelmét tudta megfelelően biztosítani.
Az Erdélyi Fejedelemséget I. Szulejmán parancsolta önálló állami létre azzal, hogy oda száműzte a székhelyüktől megfosztott Szapolyaiakat: Izabella királynét és a csecsemő János Zsigmondot. Bár az új államalakulat látszatra teljesen a Portától függött, Fráter György váradi püspök, kincstartó, helytartó és főkapitány személyében olyan szervező került az élére, aki nemcsak a Királyhágón túli részeket tudta megfelelően berendezni, hanem uralmát gyakorlatilag az egész Tiszántúlra kiterjesztette. (A Temesközt a szultán külön, de mégis Erdélyhez tartozó szandzsákként Petrovics Péterre bízta.) Erdély terjeszkedése nem lehetett Ferdinánd ellenére, hiszen György barát 1541 végén megállapodott vele, hogy alkalmas pillanatban az egész irányítása alatt álló területet átengedi neki. A Habsburgok uralma alatt álló ún. Királyi Magyarország területi beosztása és beligazgatása megmaradt a korábban kialakult állapotában.
