Tizenhat nap alatt tizenhat településen 27 előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház július 18. és augusztus 2. között a Déryné-program támogatásával.

A színház A kolozsvári bíró című mesejátékot és A Zördög című pajzán komédiát mutatja be többnyire olyan kistelepüléseken, ahova egyáltalán nem vagy nagyon ritkán jut el színház. A turné állomásai között szerepel Kétsoprony, Uzsa, Nyárád, Petőháza, Csökmő, Biharkeresztes, Abádszalók, Jászapáti, Kosd, Jászfényszaru, Máriapócs, Mátészalka, Gyöngyöspata és Battonya, de Esztergomban és Gyulán is fellépnek.     

A kolozsvári bíró egy ismert történetet mesél el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A Tege Antal rendezte előadásban a rendező mellett Éder Enikő, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Szabó Lajos játszik.     

A Zördög című, Móricz-vígjátékokból összeállított, felnőtteknek szóló komédiát Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő előadásában, a szabadkai Juhász zenekar élő játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével láthatja a közönség. A Tapasztó Ernő rendezte előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe. Az előadás után a Juhász zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás, a produkció koreográfusa és a táncosok.

A két produkció 2019-ben az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának keretében jött létre, akkor 26 Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával 11 helyszínen láthatta a közönség.

Nyitókép: jelenet A kolozsvári bíró című mesejátékból. Forrás: Aradi Kamaraszínház