(MTI) - Sólyom László, Dmitrij Medvegyev, Toomas Hendrik Ilves és Tarja Halonen - akik anyanyelvükön mondták el beszédeiket - egyaránt kiemelte, hogy szükség van a kulturális sokszínűségre és az anyanyelvek megőrzésére. Az orosz államfő hangsúlyozta a kultúrák közötti párbeszéd fontosságát, és úgy vélte, hogy az anyanyelv segít az identitás megőrzésében.
    A magyar köztársasági elnök minden kisebbség szempontjából nézve alapvető kérdésnek nevezte az anyanyelvi iskoláztatást, valamint az anyanyelv használatának lehetőségét a hivatalokban és bíróságokon. Rámutatott, hogy nagycsaládok felbomlásával az iskola vált a legfontosabb, a népet és nyelvét fenntartó intézménnyé, egyben a nyelv modernizálásának, életképességének letéteményesévé is.

 

    A nyelv vállalása az identitás állandó, nyilvános vállalása, amely nem vonul vissza a saját ünnepekre és saját körbe - jelentette ki Sólyom László, aki üdvözölte, hogy az unió központi költségvetése 2,5 millió eurót különített el a finnugor kisebbségek oktatási, nyelvi programjainak támogatására, az anyanyelvi média segítésére és a civil társadalom fejlesztésére.
    A világkongresszus hétfőn ér véget a zárónyilatkozat elfogadásával. Medvegyev orosz elnök közölte, ha a világkongresszus végrehajtó szervének, a konzultatív bizottság állandó székhelyének valamelyik oroszországi várost választják meg a küldöttek, Oroszország biztosítja a működéséhez szükséges összes feltételt.