Zágrábban született, Pécsett végezte a katonaiskolát, a budapesti Ludovikán az osztrák-magyar hadsereg tisztjévé avatták. 1912-ben, a balkáni háború alatt Szerbiába szökött katonának, azonban a szerbek kémnek hitték és visszatoloncolták. Fegyelmiben részesült, majd rangjától is megfosztották. Az első világháború idején visszakapta rangját, Kaposvárott, Galíciában, a Kárpátokban, majd áthelyezték Zágrábba. A Jugoszláv Királyság létrejöttekor már ismerték verseit. A katonáskodással felhagyott, író akart lenni.
Ifjúkorában gyakran megfordult Budapesten, szeretett beülni a Belvárosi Kávéházba, ahol magyar költőkkel, írókkal beszélgetett, valamint annak is tanúbizonyságát adta, hogy milyen jól ismeri a kortárs magyar irodalmat. A magyar költészet és irodalomszemlélet nagy hatással volt rá. Nem kedvelte az úri társadalmat, ugyanakkor eszményképei voltak Ady Endre és a Nyugat c. folyóirat írói és költői. Politikai világnézetének megalapozásában fontos szerepet játszott a Galilei-társaság és Jászi Oszkár. Az első világháború alatt és az azt követő években írt költeményei 1933-ban jelentek meg gyűjteményes kötetben, Szimfóniák cím alatt. Esszét is írt Az én háborús költészetem címmel, melyben saját irodalmi magatartását jellemezte. Ezután új hangot ütött meg. 1925-ben Moszkvába látogatott, itt ismerkedett meg Sztálin személyi kultuszával, elsőként döbbent rá, hogy rossz útra tévedt a szocialista eszme.
Krleža a második világháború utáni szovjetellenes, viszont nem kapitalista álláspontjának legelső kifejezője. Több különböző folyóiratot és lapot szerkesztett, melyeket részint betiltottak, részint nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A királyi Jugoszláviában egyfelől gyanús alakként kezelték, másrészt növekedett irányában a tisztelet. Kiváló ismerője volt az orosz klasszikusoknak, ám szempontjaira, stílusára főként az osztrák, magyar és francia irodalom hatottak. A második világháború idején létrejött fasiszta horvát államban ellenségként tartották számon és betiltották, könyveit máglyán égették el. Krležát letartóztatták könyvkiadójával együtt, majd börtönbe került. Itt élte meg a Tito által irányított Jugoszlávia létrejöttét, ekkortájt már klasszikusként tekintettek rá. Különböző jugoszláv lexikonok főszerkesztője is volt. Haláláig dolgozott, volt gyanús, üldözött, megtűrt és ünnepelt személy is. Anyanyelvi szinten tudta a horvát, a magyar, a német nyelvet, valamint írt, olvasott és beszélt franciául és oroszul. Jól ismerte az irodalmat és művészeteket, de a természettudományokban, filozófiában, a klasszikus kultúra történetében is jeleskedett. Stílusát romantikus és realista hagyomány jellemzi, mely expresszionizmussal, szürrealizmussal, néhol pedig klasszicista és avantgárd törekvésekkel vegyül. Világnézete a feltétlen demokratizmus és a szovjet bolsevizmustól tudatosan elkülönülő szocializmus ötvözete, egyben liberális, de a kapitalizmus önzésétől távol tartja magát. Műveinek spektruma szinte végtelen: szerepelnek benne hangulatos szerelmi költemények, kíméletlen szatírák, bírálja a múltat és a jelent.
Fő művei közé tartozik a "Petrica Kerempuh balladái" c. költeménysorozat (magyarul Csuka Zoltán fordításában Éjtszakának virrasztója, Magyar Helikon, 1959), mely 1936-ban jelent meg, s a horvát múlt évszázadait idézi szemléletes képekben; valamint a sajátságos Glembay-sorozat, mely évtizedekig alakult. Ez utóbbi 3 drámából és 11 elbeszélésből álló összefüggő sorozat, melyben a horvát polgárság létét és hanyatlását mutatja be.
2011. március 23. és június 30. között az Országos Széchényi Könyvtár "A magyarul tudó horvát klasszikus" címmel életművének hungarológiai vonatkozásairól és magyar fogadtatásáról szóló kiállítást rendezett.
Forrás:wiki
