Kinek az ötlete volt, hogy létrejöjjön az előadás, és milyen volt a próbafolyamat?
Már régi tervünk volt ez az előadás a menedzseremmel, mivel mindketten nagy rajongói vagyunk ennek a korszaknak. Különleges ötlete alapján az előadás megvalósítására olyan musicalszínészeket kért fel – Simon Panna Bogit és Gömöri András Mátét –, akikkel eddig csak színházi előadásokban dolgoztam együtt, koncertszínpadon még nem.
Jó hangulatban telik a próbafolyamat, inspiráljuk egymást, a próbák során újabb és újabb ötleteink támadnak. Káel Norbert zongoraművész pedig rengeteg izgalmas hangzást hoz ebbe a különleges zenei világba.
Mindhárman színházban játszotok. Másképp kellett felkészülni a Haccacáréra, mint egy színházi bemutatóra, vagy most végre magatokat adhatjátok, nem kell szigorúan a szövegkönyvhöz ragaszkodni?
Van szövegkönyv, és színházi emberek lévén ragaszkodunk a próbákhoz is. Mi ilyenek vagyunk, szeretjük, ha nincsen a színpadon bizonytalanság. Sokat próbálunk, a dalokat, a szövegkönyvet és a koreográfiát is közösen raktuk össze. Az Orfeum, az előadás helyszíne is segít belehelyezkedni a korszakba.
Az előadáson te énekled a Holdvilágos éjszakán című dalt. A lányok vajon még most is arról álmodnak, hogy: „jön egy királyfi tán, hófehér paripán”?
Szerintem a lányok még most is ugyanerről álmodnak. Az idők változnak, de az érzések nem. A szerelem, az álmodozás, a vágyakozás nem változik.
Milyen dalok szerepelnek még a műsorban?
Elhangzik majd többek között a Pá, kis aranyom, pá; a Szívemben bomba van; a Legyen a Horváth-kertben, Budán; a Nékem csak Budapest kell című dal is. Ezeket senki nem hallotta még soha, nincs benne senki fülében, ugye? (nevet) Ezek a zeneszerzők valamit nagyon tudhattak! A korszak egyik sajátossága, hogy a nagy slágerei a mai napig fennmaradtak, és – ha nem is az egész dalt, de legalább a dallamát, egy dallamfoszlányt, vagy a szövegéből egy kicsit – mindannyian tudunk. Számtalan színdarabban, filmben elhangzanak ezek a slágerek, így élnek tovább több mint száz éve, és mi is igyekszünk életben tartani őket.
Vajon boldogabbak voltak akkor az emberek, azért tudtak önfeledtebben mulatni?
Talán más jellegűek voltak a problémáik, de bizonyára akkor is sok feszültség volt az emberekben, amit valahogy le kellett vezetni, és ők ezt a módját – a mulatást – választották, hogy fel tudjanak szabadulni, ki tudjanak kapcsolódni.
Milyen érzés volt ilyen régi számokat énekelni, színpadra vinni? Közel áll hozzád ez a zenei stílus?
Nagyon szeretem ezt a korszakot, a dallamvilágát és azt, amiről szólnak ezek a slágerek. Az első világháború utáni korszakban sok dal kicsit pimasz, polgárpukkasztó volt. Valószínűleg akkoriban érzelmileg elfáradtak az emberek, és azért születtek meg ezek a szerzemények, viccek, hogy egy kicsit kiengedjék a gőzt. Abban az időben jól működtek a mulatók, és az emberek tudtak még mulatni is: énekeltek, táncoltak, nevettek, ki tudtak kapcsolni. Meg tudták azt tenni, hogy egy este erejéig – félretéve a gondokat – elmentek egy mulatóba és jól érezték magukat. Jó lenne átvenni ezt a mentalitást, hogy legalább pár órára képesek legyünk teljes mértékben kikapcsolni az agyunkat: mulassunk, adjuk át magunkat a zenének, a táncnak, az éjszakának. Úgyhogy kellene ma is egy kis hacacáré! Ezért is invitálunk mindenkit az Orfeumba, hátha nekünk sikerül elérni, hogy a közönség arra a néhány órára elfeledkezzék a gondjairól.
Jó lenne, ha a mai fiatalok úgy szórakoznának, hogy tánciskolába járnak vagy a ligetben andalognak?
Régimódi típusúnak vallom magam, ezért azt gondolom, hogy abban a korszakban nagyon sok jó dolog volt, aranyos volt az egész. Nem lenne baj, ha valami hasonló formája – ha nem is egy az egyben ugyanúgy – visszajöhetne az akkori életérzésnek.
Mi az, amit szívesen átemelnél a húszas évekből?
Mindent! A divattal kezdeném, ami nagyon tetszik nekem; és például akkoriban tudtak még flörtölni, udvarolni is, nagy hangsúlyt fektettek a férfiak az udvarlásra, szépeket mondtak egymásnak a szerelmesek. Persze ahhoz kellett egyfajta műveltség is, hogy a flörtölős szövegeket megfogalmazzák magukban. Akkor még szép volt a körítés, mára sajnos eltűntek ezek a finomságok.
Milyen feladatok várnak rád a premier után?
Továbbra is játszom a színházi szerepeimet, tavasszal és nyár végén pedig a Haccacáréval és a saját műsorommal is koncertezem Erdélyben. Ott is igazán értékelik a művészetet, hálásak érte, ezért mindig nagyon jó érzés ott színpadra állni.
Fotók: Kaszás Bence
