Majdnem kétmillió forintot ért a hibásan dedikált József Attila-kötet

Művészet

Az Antikvárium.hu 22. dedikált könyvek és kéziratok aukcióján József Attila Döntsd a tőkét, ne siránkozz első kiadású dedikált példánya 1 millió 830 ezer forintért kelt el, a lista második helyére egy ritka Gárdonyi-dedikáció, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Apponyi Albert önéletrajza került.

József Attila aláírása közel 2 millió forintot ért egy gyűjtőnek
József Attila aláírása közel kétmillió forintot ért egy gyűjtőnek

Mivel megjelenése után nem sokkal izgatás vádjával betiltották és példányait elkobozták, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című József Attila-verseskötet nem mindennapi darab, árveréseken ritkán szerepel, dedikált példánya pedig még ritkábban. Ez volt a szerző negyedik könyve, amelyet a példányok begyűjtése és elkobzása előtt csak néhány napig dedikálhatott. A gyűjtők számára azonban ezt a kötetet még különlegesebbé teszi, hogy a szerző dedikációjában a címzett nevét pontatlanul írta. A kötet történetét ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.

Gárdonyi-ritkaság

Az 1901-ben eredetileg folytatásokban, majd könyv alakban megjelent A láthatatlan ember Gárdonyi második legismertebb, ugyanakkor talán legkedveltebb regénye. 117 éve, tehát 1907-ben a második kiadás egyik példányát dedikálta így Gárdonyi: Preinrich Gyuláné Rupprecht Ida / őnagyságának / szíves látogatása emlékeül / 1909. VII. 18 / Gárdonyi Géza. A dedikált példány 1 450 000 forintért kelt el.

A dedikáció címzettje ugyan a magyar művelődéstörténet egyik elfeledett női alakja, akinek önálló könyvei is megjelentek, igaz, nem magyar nyelven. Rupprecht Ida tehát írt és fordított, saját verseskötete és fordításválogatása jelent meg, és utóbbi talán fontosabb volt kultúraközvetítőként: magyar költészetet fordított német nyelvre, elsősorban Petőfi, Arany János és Ady Endre verseinek tolmácsolásai érdemeltek ki elismerést.

Az viszont megválaszolatlan kérdés, hogy Gárdonyi és Rupprecht Ida honnan ismerték egymást, hacsak nem a közös német származás vagy ismeretség számított. Gárdonyi Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot Agárdpusztán, írói nevét is születési anyakönyvezési helyszíne, a szomszédos Gárdony után választotta. Apai családja viszont Szászországból származott el, édesapja, Ziegler Sándor Mihály (1823–1879) pedig évszázadokon át Sopron környékén élő és dolgozó vasművesek, kovácsok, lakatosmesterek leszármazottja volt. Rupprecht Ida is soproni volt, a Gárdonyi-ajánlások között egyébként A láthatatlan emberből kivételesen kevés dedikált példány ismert.

A legnépszerűbb licittárgy

A legtöbben és a legtovább dr. gróf Apponyi Albert Emlékirataim/Ötven év. Ifjukorom – Huszonöt év az ellenzéken című kötetére licitáltak. A dús életű politikus szerző az Osztrák–Magyar Monarchia hazai politikai életének egyik meghatározó szereplője volt, emlékirataiban pedig nagy alapossággal tárgyalja a 19. század második felének hazai politikai viszonyait, ellenzéki politikusaként, majd vezéreként eltöltött évtizedeit. Apponyi miniszterként erősen támogatta például a Zeneakadémia megépítését – az átadáskor viszont felháborodott, amikor meglátta az első emeleti előcsarnokban Körösfői-Kriesch Aladár festményén a csupán virágfüzérbe öltözött múzsákat; szerencsére azonban ott volt Akseli Gallen-Kallela, a finn szecesszió mestere is, aki finoman helyretette a háborgó minisztert –, két alkalommal volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, és az első világháború után ő vezette az 1920-as párizsi békekonferencián részt vevő magyar delegációt, ahol emlékezetes védőbeszédben szólalt fel a béketervezet ellen. A kötetért 1 millió 111 ezer 111 forintot adtak.

Apponyi A. Emlékirataim.jpg
A legnépszerűbb licittárgy

További különlegességek 

Az aukción sokat ért egy szovjet űrhajósokat bemutató, többek között Gagarin, Leonov, Komarov és Tyereskova aláírásával ellátott kötet, amely 777 777 forintért kelt el.

gagarin.jpg
A szovjet űrhajósokra is volt kereslet

Egy licitáló 400 ezer forintért vitte el Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényét, amelyet a szerző, Molnár Ferenc Hervay Frigyesnek, régi hű barátjának dedikált 1912 februárjában, az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb magyar regény első megjelenése után néhány évvel. A dedikáció címzettje, Hervay Frigyes íróként, újságíróként és a korabeli kabarészínpadok neves alakjaként volt ismert, 1903-ban az akkor induló Király Színháznál együtt is szerepeltek szerzőként.

Az aukción először lehetett hanghordozókra, bakelitekre, illetve CD-kre licitálni. Ezek között unikumnak számított a Carlos Santana együttes első LP-jének dedikált darabja és egy 1987-es koncertjegy, amelyekért több mint 55 ezer forintot fizettek.