Változatos, izgalmas programmal vár mindenkit májusban a Turbina Kulturális Központ.

Májusban heti szinten változik majd a havi kiállítás, lesz angol nyelvű színház, egyenesen Ukrajnából érkező, a háború közepén született performatív zenei live act, Amerikából indult, világ körüli turnéra kelt, punktörténelmet feldolgozó filmvetítés, berlini és román gyökerű kortárstánc-szóló és egy Budapesten született monodráma is.

Nugen/Motion New Wave & Cinephilia Experimental exhibition

A májusi kiállításon tizennégy művész működik közre, hetente cserélve a kiállított alkotásokat. A kísérletezés és a konvenciókkal való szakítás zászlaja alatt egyesülnek, hogy reális képet mutassanak arról, mi történik a budapesti interkulturális underground sokszor feltérképezhetetlennek tűnő mélységeiben. A részt vevő művészek fele magyar, a többiek pedig itt élő külföldiek, köztük a kiállítás kurátora, Salma Elwafa is. Budapestnek azt az esszenciáját kísérlik megragadni, ami leginkább a sajátjuk, és amit csak azok a fiatal alkotók és barátaik ismernek igazán, akik benne vannak a mindennapi körforgásukban.

Rambó: Kelemen – Raubinek – Szabó R.

Az NKA támogatásával létrejött előadást Kelemen Patrik és Raubinek Lili kortárs táncművészek és Szabó R. János fotóművész álmodta meg néhány évvel ezelőtt, a whitemalemacho (fehér macsó férfi) viselkedés közhelyeit kiüresítő téma pedig azóta mit sem vesztett aktualitásából. Az interaktív színházi előadás helyet ad, hogy újraértékeljük a viselkedési mintázatainkat és a kulturális referenciáinkat. A férfihatalom-központú, megalomán rendszerek elhagyott brutalista emlékművei, elfelejtett, rozsdásodó tengeralattjárói magányosan állnak szerte a világon. A Rambó ennek állít emléket.

Artificial Moon Theatre: Everybody

Miközben a klubszobában Rambó lesz a fókuszban, a nagyteremben az Artificial Moon Theatre angol nyelvű társulata érkezik az Everybody című fekete komédiával, melyet Branden-Jacobs Jenkins amerikai darabja ihletett. Everybody bárki lehet: a színészek az előadás elején lottószámokat húzva osztják magukra a szerepeket, melyek mindegyikére felkészülnek a próbák során. Az előadás első perceiben még ők sem tudják, ki lesz Mindenki, akit utolér a halál. Az angol nyelvű előadásban játszó színészek részben külföldiek, részben pedig magyarok, például az Aranyélet sorozatból híressé vált Döbrösi Laura. 

 „human?…”  – mariia&magdalyna + krkrk

A néhány nappal ezelőtt beérkezett megkeresésnek nem tudtak nemet mondani a szervezők, ugyanis a színházat és az élő elektronikus zenét keverő performansz alkotói egyenesen Ukrajnából érkeznek a darabbal. Az alkotók a „human?…”-re egyfajta háborús naplóként tekintenek, amit szeretnének körbeutaztatni Európán. A napi szintű naplóbejegyzéseket és bibliai idézeteket egyaránt beemelő zenei utazás során az emberség mibenlétét járhatjuk körül. Az emberét, aki szeret, utál, álmodik, és akinek szüksége van arra, hogy reflektáljunk rá, mégis mi történik most velünk.

Film screening: Punk the Capital

A film amerikai készítői szintén turnéra indulnak, melynek Budapest egy kiemelkedő állomása lesz, a város Jeff Nelson punkdobos lakóhelye volt gyermekként, amire a film előtti diavetítéssel emlékszik vissza. A film arról a korszakról szól, amikor a punk-rock felrobbantotta Washington DC-t, ez a jelenség az erőtől duzzadó zene, a mély barátságok és tiszta elmék hatalmas együttállása volt. A szubkultúra születéséről láthatunk soha nem látott felvételeket, amiket aztán Fleshprison-koncerten élhet újra egy kicsit a közönség. 

Nocturne for broken vocal cords

Sergiu Matis Berlinben élő, román performanszművész, a Nocturne for broken vocal cords pedig egy performansz- és szövegsorozat, amelyben az alkotó a műfajok romantikáját az éjszaka és a sötétség iránti rajongásában, a természet utánzásában és a folklórral való kacérkodásban dolgozza fel. A motorikus zajok, nagy sebességgel elbeszélt vagy egyenesen kiabált szavak és töredezett mozdulatok káoszában igyekszünk majd mi is megtalálni a kohéziót. A szóló a  a berlini Magyar Kulturális Intézet (Collegium Hungaricum Berlin) megrendelésére készült.

A Turbina programjairól itt lehet bővebben tájékozódni.

Nyitókép: Rambó. Forrás: Mu Színház