A tervek szerint május közepétől újra előadásokkal várják a közönséget az Újszínházban, ahol júniusra két premiert is terveznek.

hosszú szünet után kedden ismét megkezdődött a munka Jókai Mór, Kocsák Tibor és Miklós Tibor Fatia Negra (Szegény gazdagok) című musicaljének próbáival. A darabban több olyan vendégművész is játszik, akivel még az Újszínházban nem találkozhatott a közönség, többek között Misurák Tünde, Szaszák Zsolt, Pacskó Dorka és Kardffy Aisha lép színpadra. A premiert június 18-án tartják, ezt követően több alkalommal is látható lesz az idei évadban az új musical.

A jelenlegi tervek szerint május 15-én A funtineli boszorkány című előadással nyitják meg a színházat újra a közönség előtt. Májusban a nézőket több előadással is várják, amelyekre már kaphatók a jegyek és hamarosan közzéteszik a színház júniusi műsorát is.

Az évad másik bemutatója Gyurkovics Tibor Császármorzsa című színdarabja lesz, amelyet Dörner György rendez. A premiert június 4-én tartják, utána több alkalommal lesz még lehetőség megnézni az előadást júniusban.

Az Újszínház műsora elérhető a teátrum honlapján, Facebook-oldalukon pedig naprakész információkat adnak minden színházi eseményről. Nyáron a nézők vidéken találkozhatnak az Újszínház előadásaival, többek között a Gyulai Várszínházban A funtineli boszorkány és A palacsintás király című elődadással, a 30. Művészetek Völgye fesztiválon pedig az Újszínház kilenc előadását mutatják be.

Nyitókép: a Fatia Negra próbája. Forrás: Újszínház