A Magyarország cukormentes tortája program hobbicukrászok számára rendezett versenyét idén a solymári Hesz Rita nyerte meg a Mákos-fehércsokis almatorta elnevezésű alkotásával. A győztes édesség nem tartalmaz fehér lisztet és hozzáadott cukrot, kedvező szénhidrát- és kalóriaértékeinek köszönhetően a cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető.

A zsűri a döntőben 10 torta közül választotta ki a legjobbat, és különdíjakat is osztott.

A Magyarország cukormentes tortája háziverseny döntősei Budapesten, a Zsolnay Kávéházban mutatták be alkotásaikat kedden.

A legnépszerűbb alapanyag idén a málna, a mák, a szilva, a kávé és a pisztácia volt, de olyan különleges alkotóelemek felhasználására is vállalkoztak a hobbicukrászok, mint a hibiszkusz, a cékla, a kecskesajt és a bab.

A döntésnél a harmonikus ízvilág mellett a torta kivitelezését is értékelték, de fontos szempont volt a versenyművek energiatartalma és szénhidrátértéke is.

A 10 döntős torta kóstolása után a Zila László cukrászmester által vezetett zsűri kihirdette az idei verseny legjobbját, amely a Mákos-fehércsokis almatorta lett. A győztes édesség készítője, Hesz Rita a torta harmonikus ízvilágával vívta ki a zsűritagok elismerését. A nyertes hobbicukrász a háziverseny fődíját, a Beurer Medical Hungary Kft. HealthManager csomagját kapta.

A Magyarország cukormentes tortája verseny és háziverseny főtámogatója kezdetektől a 77 Elektronika Kft., az OKOS Dcont vércukormérők fejlesztője és gyártója. A főtámogató különdíjat, egy Dcont ETALON vércukormérőt is tartalmazó ajándékcsomagot ajánlott fel, melyet a Bence kedvence torta készítője, Éber Zsuzsanna vihetett haza.

A versenyeken évről évre egyre
többen vállalkoznak arra, hogy gyógynövényt vagy gyógyhatású alapanyagot használjanak
fel tortájuk megalkotásához. A zsűri asztalára idén is kerültek különleges
kreációk, melyek közül különdíjjal értékelte a legötletesebb, legfinomabb
alkotást. Alkonyat tortájával Szántó Éva nyerte a különdíjat, mely egy
gyógyteákat és könyveket tartalmazó csomag, a Diabess Kft. felajánlásából.

Valamennyi döntős átvehette a verseny támogatóinak ajándékait, valamint a 100 százalékban természetes összetételű, Great Taste díjas hidegen sajtolt olajokat, gluténmentes liszteket és magkrémeket gyártó Grapoila termékcsomagját is.

A háziverseny, melyhez az ajánlott alapanyagok listáját a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa hagyta jóvá, nemcsak cukorbetegeknek, hanem az egészséges életmód híveinek is szól, ezért a díjazott receptek hamarosan nyilvánosak lesznek az alapítvány blogján (cukkerberg.blog.hu).

A Magyarország cukormentes tortája programot az Egy Csepp Figyelem Alapítvány azért hozta létre, hogy alternatívát nyújtson az édességek kedvelőinek. Szakmai partnerei a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a Zsolnay Kávéház és a Wessling Hungary Kft. A profi cukrászok versenyében az idei győztes a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián hozzáadott cukor nélkül készült alkotása, a Beszterce rózsája elnevezésű torta lett.

A nyitóképen a győztes és tortája.