Már 15 perc múzeumban töltött idő is jobb kedvre derít

Egyéb

Alig negyed óra alatt jobb kedvre derül, aki Beethoven IX. szimfóniáját hallgatja, miközben Klimt Beethoven-fríz című alkotását nézi – derítette ki a Bécsi Egyetem kutatócsapata. A bécsi Szecessziós ház jóvoltából ezt bárki ki is próbálhatja.

A Bécsi Egyetem pszichológusai arra kérték a bécsi Szecessziós ház látogatóit, hogy nézegessék Gustav Klimt Beethoven-fríz című alkotását, miközben a műalkotást ihlető művet, Beethoven IX. szimfóniáját hallgatják. Egy másik csoport zenehallgatás nélkül tette ugyanezt. A vizsgálat az derítette ki, hogy akik zenét is hallgattak a festmények szemlélése közben, lényegesen jobb élményben részesültek, és csökkent a stressz-szintjük is.

Helmut Leder, a kutatás vezetője elmondta: ha egyszerre két érzékszervünkön keresztül ér bennünket művészi hatás, az jelentősen felerősíti az esztétikai élményt. Ezáltal csökken a félelem és a szorongás. A projekt során azt is megállapították, hogy már 14,3 percnyi idő a múzeumban – zenével vagy anélkül – csökkentette a látogatók stressz-szintjét, és jobb kedvre derítette őket.

Azt is megállapították, hogy pozitív hatás szempontjából nem mindegy, valódi művészetről vagy giccsről van-e szó, mert az alkotás csak akkor tud jó hatással lenni ránk, ha azt ézzük, hogy kaptunk is valamit, ami fontos a számunkra – ez különbözteti meg a giccstől.

Aki szeretné, a múzeum jóvoltából most kipróbálhatja a hatást: fülhallgatókat bocsátanak a látogatók rendelkezésére, amelyeken keresztül szemlélődés közben Beethoven IX. szimfóniáját hallgathatják.

Forrás: APA PsycArticles.A képen részlet Klimt falfestményéből. Forrás: Wikimedia