A This Is a Robbery című új dokumentumsorozat a képzőművészeti világ egyik legzavarosabb és máig megoldatlan esetét dolgozza fel, amelyben a két elkövető ötszázmillió dollár értékű műkincset lopott el a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból.

A világ legnagyobb műkincsrablására – amelyet két bostoni rendőrnek álcázott tolvaj követett el – még 1990-ben került sor. Az ötmillió dolláros nyomravezetői jutalom ellenére máig nem sikerült őket kézre keríteni, ahogyan a Rembrandt-, Vermeer-, Degas- és Manet-műveket is tartalmazó kollekcióból sem találtak meg egyet sem. 

A négyrészes, több mint öt éven keresztül készített sorozat rendkívül alaposan járja körbe az ügyet és nyújt betekintést a nyomozásba: helyszíni fotók, bizonyítékok, rendőri dokumentumok, interjúk a legbeavatottabb újságírókkal, jogi szakemberekkel. A készítők számos elméletet is megvizsgáltak, a többrendbeli FBI-os és rendőrségi nyomozások mellett azokat is, amelyekkel különböző sajtóorgánumok álltak elő. 

Colin Barnicle, a sorozat rendezője azzal a céllal forgatott éveken keresztül, hogy újra ráirányítsa a figyelmet az ügyre és az elveszett művekre.

Különös tekintettel azokra, amelyek olyanokhoz kerülhettek – például örökség útján –, akik nincsenek tisztában az értékükkel. Szerinte fennáll annak a lehetősége, hogy néhány kisebb darab még mindig ott lóg valahol valaki falán, aki nem is tud róla, mekkora értéket őriz, mert kevésbé ismert alkotásokról van szó – ilyen lehet Vermeer és Rembrandt néhány műve. Ez utóbbi egyetlen tengeri tájképe, a Krisztus a viharban a Galileai-tengeren 2003-ban került utoljára a hatóságok látókörébe, de a nyom azóta kihűlt. 

Barnicle azt reméli, hogy a sorozat révén néhány mű előkerül, addig viszont az aranyozott keretek üresen lógnak tovább a Gardner-múzeumban. A dokumentumsorozat a magyarországi Netflixen is elérhető. 

Nyitókép: Netflix