Már várják a jelentkezőket a július 7. és 10. között zajló pécsi Zsolnay Fényfesztivál legnagyobb attrakciójának számító, több tízezer érdeklődőt vonzó nemzetközi fényfestőversenyére.

Az idei, az egyensúly témája köré épülő versenyen indulók most is a pécsi székesegyházat „öltöztethetik fel”, a kiíráson azonban a korábbi évekhez képest változtattak. A fesztivál vetítési programjába – amelyet tavaly 80 ezer ember követett a helyszínen – az eddigi tíz helyett idén csak a legjobb öt alkotás kerül be, ezzel párhuzamosan a pályaművek eddigi három percben maximalizált hosszát négy és fél percre növelték, lehetőséget biztosítva a komolyabb lélegzetvételű munkák megszületésére.    

A versenyen
a legjobb öt produkció készítője 2-2 ezer eurós díjazásban részesül, míg a
győztes produkció alkotója az ötezer eurós fődíjat is megkapja az öttagú
nemzetközi szakmai zsűritől, ugyanakkor kiosztják a közönségdíjat is.    

Az alkotók április 11-ig jelentkezhetnek, míg a pályázat részletei a zsolnayfenyfesztival.hu/zsolnay-light-art oldalon olvashatók.    

A júliusi fesztivál húzóprogramja a fényfestőverseny, azonban a fesztivál legintenzívebb élményét a közel 25 állomásból álló Fény Útja alkotásai jelentik. Újdonság, hogy idén ezek megvalósítására is pályázhatnak a fényművészek. A Fény Útja pályázatra olyan izgalmas fényművészeti installációkat, vetítési-fényfestési ötleteket, valamint multidiszciplináris alkotásokat lehet nevezni, amelyek magával ragadják, inspirálják és interaktív módon bevonják a közönséget. A Zsolnay Fényfesztivál csapata technikai és művészeti tanácsadók bevonásával hozza meg döntését a pályaművekről.    

A Fény Útja pályázat részletei a zsolnayfenyfesztival.hu/feny-utja-palyazat-2022-felhivas oldalon érhetők el, jelentkezni április 10-ig lehet.

Nyitókép: Marsalkófotó/Zsolnay Fényfesztivál