A mobil lapokból felépített, lépcsőzetes színpadhoz úgy kapcsolódik a nézőtér, hogy miután az iskola hátsó kijáratán beérkezünk a színházi térbe, elmegyünk a külső színpad oldalán, amely körülveszi a lefelé egy lépéssel megközelíthető játéktér belső színpadát (látvány: Kalmár Bence). A nézőtérhez képest lent zajló előadás terének hátsó fala a park zöldjére lassan leszálló este.
A szerelmi háromszög-történet az élet-halál-születés relációjában, továbbá az ezektől való személyes megszólíttatásunkban mutatja meg a jó színház megismételhetetlenségének és finomságainak örök izgalmát. A bárhol, bárkivel megeshető sztorit többek közt a nagy színházi regény (nem véletlenül állítják folyton színre Bulgakov könyvét: regényíróként is vérbeli színházi szerző volt) által is értelmezve kapjuk meg felütésül ? Bordo (Fekete Györgyi) egyik első mondata a nagy fekete macskával nyilvánvaló utalás a Mester és Margaritára. Bordo a legtalányosabb figura, és a legkevésbé sikerült is, mert túl általános, pedig fontos szerepe lenne. Az egyszerűség kedvéért hivatkozom Bulgakov regényére (kéznél van: az eladás végén három egyforma kötet marad a színpadon). Bordo alakja Wolandéhoz hasonlatos, az élet és halál közt mozgó, hol a túlélést, hol a pusztulást segítő figuráéhoz. Az elején a hitét bizonyítva fülét levágó, bulvár-ezoterikus világvégét hol félő, hol benzines kannákkal okozni igyekvő fanatikusként követhetetlen, ezért egyre érdektelenebbé válik, hiába is érezzük a dramaturgiai fontosságát.
Mattyasovszky Zsolnay Bálint rendezése a fordítást is jegyző Sediánszky Nóra dramaturg közreműködésével alapos elemzésre épülő, érzékeny megvalósítás, a színészekkel való munkáját pedig meghatározta a figurák értelmezésének sikeressége. Bordo alakjának megfoghatatlansága az oka, hogy Fekete Györgyi hiába keresi nagy erővel a kapaszkodókat, leginkább a levegőt markolja ? s ez azért problematikus, mert a hangosbeszélővel együtt ? ami/aki nagyon leegyszerűsítve az objektív világot képviseli (Ötvös András előre rögzített hangján) ? ő hivatott megjeleníteni a szerelmi háromszög-történeten kívül álló világot. Az emberi lét emelkedettségéből, az életből, mint kegyelmi állapotból fakadó elvárásokat, egyszerűen és talán a múlt terminológiájával mondom, hogy az isteni törvényeket (amelyek persze nem azonosak az egyházak rendelkezéseivel). Ez a két minőség ? az emberi és isteni ? van jelen a szinte pofátlanul hétköznapi szöveggel és szilánkos, de jól követhető cselekménnyel rögzített műben.
Kérdés, hogy a nekem ellen-szereposztásnak tűnő ? illetve a nyilván szándékosan vállaltan nem kézenfekvő - szereposztás segíti-e a játékosan, kulturálisan gazdagon rétegzett színdarab értelmezését.
Rusznák Adrienn karaktere inkább kínálja például a kislányos művésznőt, aki a férfi alkalmi szeretője lesz, azonban feleség-figuráját teljesen elhiszem. Vagy Járó Zsuzsa, akiről előre inkább a bölcs és okos feleség jut eszembe, ugyancsak tökéletesen hozza a szerető figuráját ?, aztán az előadás végére már úgy vagyok vele, hogy Bordo-ként lennék rá leginkább kíváncsi: hogy vajon azzal az alakkal ő mit tudott volna kezdeni.
A játékban nincs a szereplőkre erőltetett karakterisztika, legyen akármilyen cifra kulturális utalásokkal terhelt / mulattató mindegyik. Mert mondhatom ugyan, hogy Drummond egy igazi bulgakovi Mester-figura, de Czukor Balázs olyan alakot csinál belőle, hogy azon gondolkodom, magamtól vajon miért nem jöttem rá, hogy Jézusnak van egy kicsit félelmetes (mert emberen túli), de szimpatikus metroszexuális spleen-je. A színjátékban az ő szerepe, szerepértelmezése és színészete nyitja meg azt a mai értelmezési tartományt, amibe Ashlin Halfnight beleírta Susan Bordo, Indira Gandhi, vagy Saskia Sassen emberjogi, nőjogi aktivista életművét ? hogy csak a szereplőkre nevesített nőket említsem. S hát mindezekhez képest Drummond nevével megidézte az uralkodóházak törvénytelen leszármazottainak kusza, oldalági történeteiben kevergő sztorikat, figurákat ? bár kevéssé lényeges, de nagyon mulatságos, hogy ez az alak most egy ügynök. Ha ehhez a szerephez nincs egy markáns, hajlékony, finom, okos színész, akkor ebből az egészből sok minden elveszhet, ám Czukor Balázs hozza mindezt.
A cselekmény egyébként kevésbé érdekelte az írót, a rendezőt, a színészeket, ellenben ügyes és szellemes, hogy a darabot mégis ez hajtja a vég felé. A történet (mindannyiunk története) a termékenység-uralkodás örök parabolájának mai olvasata. Egyszerű és közérthető társadalomkritikai elnagyoltsággal kifejezve: a (z akár szellemi) meddőség és a (z akár szellemi) prostitúció emberellenessége, amire változatlanul nagy igény van.
A dráma tehát kevésbé a cselekményben, mint inkább a szövegben, illetve a szöveg által beemelt tartalmakkal kapcsolatba lépve (talán ez a posztmodern) játszódik le, amiben a színre állítók jól gondolkodnak ? de tán, mert tartanak tőlünk, realista színházi hagyományokon felnőtt közönségtől, hogy mennyire vagyunk képesek figyelni az ilyenféle, kis színházi gesztusokkal felépülő előadásra, helyenként olyan (a szerelmeskedés témájába tartozó) testi jelzéseket használnak, amelyek nélkül is képesek lennének a színészek azt a bódult boldogságkereső, de szánandóan kisszerű létmulatságot megmutatni, amit mi össztársadalmilag és magánilag élet címén művelünk.
