Két hónap alatt már több mint 120 ezren látták a Szépművészeti Múzeumban a Renoir. A festő és modelljei című kiállítást. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat hétfőnként is látogatható, hétvégenként pedig egy órával korábban, 10 óra helyett 9 órakor nyit a múzeum.

A január elejéig látható nagyszabású tárlaton a francia mester csaknem 70 alkotásával találkozhat a közönség. A Renoir emberábrázolásait középpontba állító tárlat a párizsi Musée d’Orsay-vel és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben nyílt meg, de a kiállításra több mint 20 külföldi közgyűjteményből kölcsönzött műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum.

A tárlaton olyan fontos műveket láthat a közönség, mint például A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások. A francia festőnek szentelt első magyarországi kiállítás – amelyen a Szépművészetiben őrzött csaknem 30 Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kap – kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését.

A népszerű tárlaton most első alkalommal állítják ki együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának három, 1903 és 1907 között készült változatát, melyek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben, egy gyűjteménytörténeti jelentőségű vásárlás révén került a Szépművészeti Múzeum tulajdonába.

Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu