A Művészetek Palotája műsorában - jogosan is, nem is - marionett-operának nevezi Joseph Haydn Aki hűtlen, pórul jár (L'infedelt? delusa) című kétfelvonásos művét. A zeneszerző nagysága előtt halála kétszázadik évfordulóján emlékévvel tisztelgő utókor Haydnt nem elsősorban operakomponistaként tartja számon, holott bizonyíthatóan huszonegy darabot írt. Az operák elsősorban az Esterházyak kismartoni, illetve eszterházi (fertődi) kastélyában születtek, s az ottani színházakban mutatták be őket.
Amikor Esterházy Fényes Miklós Eszterházán felépíttette a korabeli leírások szerint magyar Versailles-nek jellemzett kastély együttesét, abban négyszáz személyes operaházat is kialakíttatott. Az 1769-ben megnyitott színház színpada szokatlanul nagy volt (8x8x18 méter), és az akkor legkorszerűbb gépezettel látták el. Az operával szemben hasonlóan korszerűnek számító bábszínház is épült, amelyben 1773-tól kezdtek játszani. Haydn operáinak egy részét eleve a bábszínházba komponálta, színre állításukkor a zenekar és az énekesek szólaltatták meg a muzsikát, és a történetet bábok segítségével jelenítették meg. Ha Eszterházára rangos vendég látogatott, a herceg színjátékkal, operával, tűzijátékkal s egyéb látványossággal kápráztatta el. 1773 szeptemberében Mária Terézia is eltöltött két napot Eszterházán, ahol díszebéd és a kastély parkjában tett séta után az Aki hűtlen, pórul járt, másnap pedig a zeneszerző egyik báb-operáját, a Philemon és Baucist tekintette meg. Ezek után hangozhatott el az idézett elismerő mondat.
A Művészetek Palotájában most eljátszott operát eredetileg Miklós herceg az édesanyja névnapjára íratta, s 1773. július 26-án mutatták be az opera-színházban. Ez tehát nem báb-opera, de sem zeneileg, sem a történetvezetés szempontjából nem idegen tőle a bábos megjelenítés. A vígopera falusi környezetben játszódik. Filippo gazda egy tehetős paraszthoz, Nencióhoz akarja hozzá adni lányát, Sandrinát, de ő a szegény parasztfiút, Nannit szereti, akinek húga, Vespina viszont Nencio kedvese. Amikor kiderül, hogy Nencio a vagyon miatt elhagyná szerelmesét, Vespina cselekhez folyamodik: álruhában megleckézteti a gazdag öreget és vőjelöltjét, s végül mindenki párra talál.
Horányi Mátyás Eszterházi vigasságok című tudományos munkájából meglehetősen jól rekonstruálható, milyen volt a bábszínház és hogyan játszottak benne. Alapvetően ezt szem előtt tartva rendezte meg az operát Novák János. A Fesztivál Színház színpadának bal fele a zenekaré és az énekeseké, a jobbon állították fel a marionettszínházat, amelynek nemcsak a színpada látszik, hanem a zenekari árok is, ahol a báb-Haydn vezényel, illetve néhány páholy, bennük előkelőségek ülnek, a fő helyen a császárnő.
A színpad elején egy sorban ülő énekesek jelmezben vannak, kezük ügyében számos kellék, ugyanis - eltérően a hajdani előadásmódtól - a játék megkettőződik: nemcsak a bábok, az énekesek is aktív szereplők. Sőt, térben is eltörlődnek a határok: az énekesek közvetlen kapcsolatba lépnek a bábokkal, öltöztetik őket, paroláznak velük, illetve a bábok időnként kilépnek a paraván mögül, vándorolni kezdenek a színpadon, felülnek énekes alteregójuk vállára, kezére, egyszer-egyszer még a gyereknézőkhöz is odamennek.
Az énekesek a maguk térfelén csupán néhány gesztussal jelzik a figurákat és a helyzeteket - ahogy erre annyi példát ismerünk a részben szcenírozott operaelőadások gyakorlatában. Wágner Adrienne (Vespina), Gál Gabi (Sandrina), Kiss Tivadar (Filippo), Kelemen Dániel (Nanni) és Pataki Potyók Dávid (Nencio), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaszakos hallgatói nemcsak zeneileg, de színészileg is meggyőző, jó teljesítményt nyújtottak, a bábosok remek játszótársai voltak.
Természetesen a történetbonyolítás igazából a bábszínpadon zajlik. A marionett-operák előadásakor legtöbbször a minél élethűbb mozgás illúziójának megteremtése a cél - miként ez a világhírű salzburgi bábszínházban is látható. Orosz Klaudia nagyszerű, karakteres bábjai nem ilyenek, hanem úgynevezett vezetőpálcás marionettek, amelyek végtagjait zsinórral, fejét-törzsét pedig merev bottal lehet mozgatni. Ez a technika jól illik a vígjátéki stílushoz, ugyanis a figurák mozgása darabos, groteszk. Filippo hatalmas álla időnként a szó szoros értelmében leesik, Vespina átváltozó bábja grófnőből egy rántással léghajóvá válik, egy betévedő bárány síkbábjából egész nyáj hajtogatódik ki, s ehhez hasonló csodák ejtik ámulatba a nézőt. A bábszínházi forgószínpadon a helyszínek - Vespina konyhája és Filippo háza-udvara - egy mozdulattal változtathatók, a háttér függöny mozgatásával lehet érzékeltetni a vándorlást (a díszlet is Orosz Klaudia munkája). A szereplők fittyet hánynak a gravitációnak, s ha szerelmesek, fenn a légben, mint a galambok csókolóznak, a pórul járt figura nagyot koppanva esik a földre vagy vágódik a portálhoz - idézve a vásári bábos hagyományokat is.
A tucatnyi bábot a Kolibri Színház művészei, Török Ágnes és Szívós Károly animálja. Bravúros, ahogy ők ketten pillanatonként váltva a különböző alakokat életre keltik. Nincsenek elrejtve a paraván mögé, így látni azt is, ahogy dolgoznak, ahogy egymástól a bábokat átveszik, de az éppen játszott karaktert megtartják, ahogy egyik kezük még a jelenet szereplőjét mozgatja, de a másikkal már a következő bábot készítik elő a színre lépéshez. Lenyűgöző e páros koncentrálása, pontossága, profizmusa és teljesítménye.
A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarát Oberfrank Péter vezényelte, neki köszönhető, hogy a zenei megszólaltatás ugyanolyan játékos, könnyed és precíz volt, mint a bábos és a színészi alakítások együttese.
