BeshodroM.jpg

Másik Jánossal ünnepel a 25 éves Besh o droM a Fonóban

A sokoldalú előadó és zeneszerző Másik János társaságában ad koncertet a negyed évszázaddal ezelőtt megalakult Besh o droM zenekar december 7-én a Fonó színpadán. Az előzenekar szerepét a Fláre Beás csapata tölti be.

A negyed évszázados Besh o droM zenekart megalakulásakor úgy is  lehetett volna definiálni, mint egy furcsa bandát, melyben látszólag össze nem illő emberek látszólag össze nem illő zenei stílusokat vegyítenek lázas igyekezettel. Az azóta eltelt két és fél évtized alatt sem lett kiszámíthatóbb a zenéjük, viszont a Besh o droM stílus- és védjeggyé vált. A zenekar neve mára összeforrt a hangszeres virtuozitással, változatos dallam- és ritmusválasztékkal és a koncertjein táncra perdülő közönséggel. Egy-egy zenei viccért sem kell a szomszédba menniük, és bátran keverik a zenei impressziókat is. Izraeltől Nagy-Britannián át a hazai nemzetiségekig számos helyről veszik az inspirációt, kreatív zenei ötleteket.

A december 7-i koncerten csatlakozik a negyedszázados csapathoz a számos díjjal elismert előadóművész és zeneszerző, Másik János is, aki legalább annyira beírta magát a magyar film, mint a magyar könnyűzene történetébe. 

A hangulatot a koncertre a Fláre Beás cigány zenei ritmusai alapozzák meg, így ezen az estén két koncertet is meghallgathat a közönség.

Ez is érdekelheti

Sziámi újra megidézi a Joy Division szellemét

Hosszú idő után ismét koncertet ad a Sziámi Isolated. Müller Péter Sziáminak a Joy Division előtt tisztelgő zenekara 2026. március 6-án a Dürer Kertben idézi fel a legendás manchesteri posztpunkegyüttes dalait – közölte a szervező Live Nation.

Nem lehet bezárni a LISTEN. kiállítást

A nagy sikerre való tekintettel november 16-ig meghosszabbítja a Magyar Zene Háza a LISTEN. - Zenei utazás a világ körül című időszaki kiállítását. A már több mint 30 ezer látogatót vonzó tárlat egyedülálló kísérlet arra, hogyan formálható egy filmsorozatból élő kiállítás.

Zenés esttel emlékeznek Cseh Tamásra Bakonybélben

Az esten a jazz és a világzene mellett felhangzanak majd Cseh Tamás dalai, bakonyi indián énekek és country muzsika is – tájékoztatta az MTI-t az emlékműsort szervező bakonybéli önkormányzat.

Ezeket a koncerteket biztosan nem hagyjuk ki a Művészetek Völgyén

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend 1989 óta várja a nyári szabadságukat kulturális feltöltődésre áldozókat. Mint minden esztendőben, idén is bőven akad szemezgetnivaló a gazdag koncertkínálatból.