A bécsi Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án került sor az úgynevezett második bécsi döntésre, amely szerint Észak-Erdély 43 541 négyzetkilométeres területe közel 2,2 millió lakossal (ebből csak kb. 1,1 millió, az 51,4 százalék volt magyar) ismét Magyarország fennhatósága alá került. Visszakerült Nagykároly, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Marosvásárhely, valamint az egész máramarosi terület és a Székelyföld. - Románia már korábban kénytelen volt átengedni a Szovjetuniónak Besszarábiát és Észak-Bukovinát, majd Bulgáriával is megegyezett Dél-Dobrudzsa átadásáról. Ugyanakkor elutasította a magyar követelést, hogy mondjon le Erdély nagy részéről. A bukaresti kormány a vitában a németeket kérte fel a közvetítésre, akik a Ploiesti környéki olajmezőket féltették egy fenyegető fegyveres konfliktustól. Ugyanakkor - újabb kutatások szerint - Hitler attól is tartott, hogy a területi kérdés esetleg szovjet segítséggel valósul meg. Ezért a korábbi elutasító álláspontot megváltoztatva Bécsben Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter a magyarok javára döntött. (Az anekdotikusan hangzó történet szerint Manoilescu román külügyminiszter a döntés kihirdetésekor elájult.) A magyar csapatok fokozatosan vették birtokukba a visszacsatolt területeket szeptember 5: Szatmárnémeti, szeptember 6: Nagyvárad). Szeptember 9-én némi tűzharcra is sor került. A megállapodás a II. világháború végéig volt érvényben.
