Forrás: Honolulu Star

A Hawaii Egyetem kutatói az I-401-es jelzésű tengeralattjáróra múlt héten bukkantak rá, mikor Oahu közelében végeztek víz alatti teszteket egy kisebb kutatóhajóval. "Először azt hittük, hogy ezek csak sziklák, mert az egész olyan hatalmas volt" mondta el Terry Kerby, a leleteket felfedező víz alatti jármű pilótája. "Ám amikor elhaladtam mellette, csak ott magasodott, három-négy emeletnyire felettem. Ez ott lenn egy igazi Leviatán, egy szörnyeteg". 

Az I-400 Sensuikan Toku osztályú tengeralattjáró az 1960-as évek nukleáris tengeralattjárói előtt épült típusok közül a legnagyobbak egyikének számít. Közel 122 méter hosszú, és nagyjából 12 méter magas, így közel 144 főnyi legénységet volt képes szállítani. Ezeket a tengeralattjárókat főként arra tervezték, hogy három kisebb bombázórepülőt is elvigyenek a hátukon, melyek aztán percek alatt a levegőbe is emelkedhettek.

Az I-400-as Sensuikan Toku, és az arról felszálló M6A1 Seiran torpedó-bombázó.

Kerby szerint a tengeralattjáró fejjel lefelé ül a tengerfenéken, és jó állapotban van. A hajó mindkét oldalán jól látható az I-401-es felirat, és a búvár elmondása szerint a tengeralattjáró tetején található légelhárító lövegek is nagyon jó állapotban vannak.

Forrás: Honolulu Star
Az I-401-es legénysége

A kutatók már valószínűleg arra is rájöttek, hogy melyik tengeralattjárót találták meg. A japán kapituláció után ugyanis alig egy héttel egy I-400-as és egy I-401-es tengeralattjárót a tengeren fogott el az amerikai haditengerészet. A két tengeralattjáró korábban azt a küldetést kapta, hogy bubópestissel, kolerával, tífusszal és más fertőző betegségekkel beoltott patkányokkal árasszák el a partmenti amerikai városokat. Erről azonban már a japánok számára is kiderült menet közben, hogy megvalósíthatatlan. Így új utasításuk szerint a Panama-csatornát kellet volna teljesen használhatatlanná tenniük. Az amerikaiak azonban mindkettőt Pearl Harborba kísérték, ahol külön-külön később elsüllyesztették őket, részben azért, mert az ott tartózkodó orosz tudósok próbálták meg felhasználni azokat.

Oahu mellett 2002-ben már találtak egy jóval kisebb tengeralattjárót is, mely azonban a japán támadás napján, 1941. december hetedikén került a tenger fenekére.