Szeptember 21-től 24-ig várja látogatóit a II. Óbudai Hang-mű-hely. A nagyszabású rendezvénysorozatban hat koncert és egy felolvasóest várja a közönséget az Óbudai Társaskörben.

Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertjével veszi kezdetét a sorozat 21-én. A bandoneonművész, a zeneszerző és a zenekar közös története egy 2019-es koncerten kezdődött, méghozzá épp az Óbudai Társaskörben, itt mutatták be Másik János Fantáziák bandoneonra és vonószenekarra című versenyművét. Legújabb közös estjükön már Másik is színpadra lép, és a kuriózumnak számító concerto mellett elhangzanak ismert dalai zenekarra hangszerelve, Vörös Eszter részvételével bemutatnak egy zongora-bandoneon duót, illetve vonószenekari művek mellett Astor Piazzolla melódiái is felcsendülnek.

A rendezvénynek ismét része a Magyar Kortárs Zenei Körkép minifesztivál,

amely ezúttal szeptember 22-én, 23-án és 24-én jelentkezik három koncerttel, és 25 kortárs magyar zeneszerző műveit vonultatja fel. Az unikális zenei esemény nemcsak a közönség, de a kortárszenei alkotók számára is fontos találkozási pont. A hangversenyeken többek közt Bella Máté, Dragony Tímea, Dubrovay László, Fekete Gyula, Gyöngyösi Levente, Madarász Iván és Vajda János szerzeményei hangzanak el.

22-én A muzsikus Bach család címmel az Anima Musicae Kamarazenekar és Rohmann Ditta ad közös koncertet. Johann Sebastian Bach ötvenévesen állította össze A muzsikus Bach család eredete címet viselő kézírásos családi krónikát, melyben a XVI. században élt ükapjától kezdve saját fiáig 53 zenész férfitagot tüntetett fel. Az est szerzőinek sorában ezúttal Johann Sebastian mellett fia, Carl Philipp Emanuel Bach és unokabátyja, Johann Bernhard Bach is szerepel, előbbi A-dúr gordonkaversenyével.

23-án, pénteken, A Newyork bérlője címmel Hirtling István felolvasószínházi estje lesz műsoron Tarján Vilmos írásaiból.

A szerző örökre beírta nevét Budapest vendéglátásának kultúrtörténetébe. Újságíróként végtelen kíváncsisága által hajtva törekedett mindenhol ott lenni, hogy tudósítson és „felverje a port” emberek és esetek körül, s ő volt az, aki a helyszínről telefonon diktálva elsőként tudósította a legendás Az Est olvasóit, hogy kitört az első világháború. 

A pesti éjszakai nyelv szótárát is közreadó Tarján riporteri pályája a háború után megszakadt, ám a budapesti éjszakát jól ismerve élénken érdeklődött a kabarék, mulatók világa iránt. Máig emlékezetes karriertörténete a New York kávéház bérletének átvételével, 1921-ben kezdődött, ahol másfél évtized alatt felépítette és óriási sikerrel működtette főművét. A legendás „Newyork” volt az a hely, ahol a portyázó vagy csak öreg újságírók, szerepükből kifogyott színészek, ünnepelt vagy meg nem értett írók és költők éppúgy otthonra találtak, mint az úri táraság. Bérlete kényszerű feladása után 1944-ig újabb és újabb vendéglátóhelyeket tett fel a budapesti éjszaka térképére, mígnem utolérte származása végzete. Hetvenöt éve halt meg szívrohamban, hatvanhat évesen. Hirtling István estjén bevezetőt mond Buza Péter író, kultúrhistorikus, zongorán közreműködik Grego.

A Hang-mű-hely szombat esti programja, 24-én a Budapest Ragtime Band, Náray Erika és Takács Nikolas estje. Az együttestől megszokott örökzöld ragtime-ok, valamint klasszikus jazzsztenderdek és a századelő slágerei csendülnek fel, igazi sztárvendégek előadásában. Náray Erika többször énekelt már a zenekarral, Takács Nikolas azonban első alkalommal csatlakozik az együtteshez, és először kerül sor a két kiváló énekes közös fellépésére is.

Az Óbudai Társaskör Kiskorona7 tereiben szeptember 22-től december végéig látható a Hungarikonok ll. kiállítás Híres magyarok emblematikus ereklyéi a zene és az irodalom világából címmel.

A kiállított installációk között Bartók Béla, Bródy János, Cziffra György, Kodály Zoltán, Kurtág György, Pege Aladár, Seress Rezső, Sir Georg Solti, Szörényi Levente, illetve Esterházy Péter, Faludy György, Kányády Sándor, Karinthy Frigyes, Kertész Imre, Kosztolányi Dezső, Örkény István, Tandori Dezső személyes relikviáiból a legkiválóbb kortárs szobrászok és festők által készített műalkotások várják a látogatókat.

Nyitókép: Vörös Eszter és Másik János. Fotók forrása: Óbudai Társaskör