Pénteken mutatta be Csajkovszkij klasszikusát a Budapesti Operettszínház. A Nagymező utcai teátrumban harminc éve nem tartottak balett premiert, így ez a tánckarnak is izgalmas kihívás. Az előadást Harangozó Gyula táncművész-koreográfus rendezte, aki korábban Bécsben és Győrben is színpadra állította a Diótörőt. Az előadás dupla szereposztásában helyet kaptak a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei, valamint az Operettszínház balettkarának művészei.
„Tizenkét évesen – másodéves Táncművészeti Főiskolásként – szerepeltem először az operaházi Diótörőben" – kezdi Bedő Dorisz, aki mielőtt két éve a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, több mint tíz évig táncolt a Magyar Nemzeti Balettben. „Csajkovszkij meséje végigkísérte az életemet. Gyerekként voltam kiskatona, lepke, Lujza, táncoltam a pas des trois-t, majd felnőttként a spanyol- és az orosz szólót. Most, hogy az Operettszínházban is játszunk Diótörőt, megmarad nekem ez a karácsonyi élmény.”
Dorisz új szerepben áll színpadra: amellett, hogy a Virágkeringőben szólót táncol, ő a balerina baba, Harangozó Gyula rendezésében Barbie. „A baba az első felvonás üde színfoltja. Mivel játékbabáról van szó, kicsit merev mozgást igényel, noha vannak lágy, finom gesztusai is. Tekintve, hogy igazi klasszikus balett epizód, kevés a színészi értelemben vett játéklehetőség, a kisugárzás a fontos.”
Dorisz hozzáteszi: nagyon jó érzés gyerekekkel dolgozni. „Lelkesen, csillogó szemmel figyelnek bennünket, hiszen ők is erre a pályára készülnek, így lenyűgözi őket a felnőttek tudása, tapasztalata. Számomra egy kicsit a saját gyerekkoromat is megidézik, eszembe jut, milyen volt, amikor én figyeltem szájtátva az akkori szólótáncosokat.”
Gallai Zsolt huszonöt éve táncolt először Csajkovszkij balettjében. Most egyik este Diótörő herceg, másik este pedig Drosszelmeier szerepében áll színpadra. „Az átállás nehéz. A próbafolyamat alatt mindvégig igyekeztem kétfelé figyelni, mert bár éppen Drosszelmeiert játszottam, közben fél füllel arra figyeltem, hogy a herceg milyen rendezői instrukciókat kap. A váltás nem csak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő. A hercegnek nagyon figyelnie kell a partnerére is, hiszen az ő épsége is sokszor a kezében van. ”
Zsolt azt mondja: soha nem álltak hozzá közel a klasszikus lírai szerepek. „Valahogy mindig rosszfiú típus voltam, a csibészesebb, vagányabb karaktereket jobban magaménak éreztem. Drosszelmeier szabadabb eszköztárral dolgozik. A herceg mindössze kézmozdulatokkal, arcjátékkal fejezheti ki az érzéseit, Drosszelmeiernek azonban akadnak olyan jelenetei, ahol szabadjáték van, terelgeti a gyerekeket, ezek kevésbé megkoreografált szituációk.”
Zsolt ugyancsak élvezi a gyerekekkel való munkát. „Itt nincs zsibvásár, ők megtanulták az egyetemen, hogy táncosként koncentrált munkára van szükség. Természetesen ők is tudnak csibészkedni, egymást piszkálják, viccelődnek, de amikor feladat van, akkor figyelnek. Tíz-tizenkét évesen havi húsz-huszonöt Diótörőt játszanak, ami egy felnőttnek is embert próbáló.”
Arra a kérdésre, hogy egy profi táncos mindent el tud-e táncolni, nevetve feleli, hogy talán akad ilyen, ám ő biztosan nem tartozik ebbe a csoportba. „Az az érzésem, hogy aki mindenhez ért, az igazából semmihez sem, de itt a táncosok a legtöbb stílusban otthonosan mozognak. Ez remek lehetőség nekünk, hogy megmutassuk: ezt is tudjuk!”
Sík Milán – aki ugyancsak Drosszelmeier szerepét táncolja – úgy véli: Harangozó Gyula – a balettórákat látva – éles szemmel választotta ki a szereplőket. „Drosszelmeier igazi karakterszerep. Lényegében ceremóniamester; bohókás, vicces, ez a szerep kicsit közelebb áll a szívemhez, mint a herceg karaktere. Bár előfordulhat, hogy azért, mert a próbákon többet játszottam, talán holnap már másként beszélnék.”
Milán nem cáfolja a felvetést, hogy minden fiatal férfi táncos álma a Diótörő valamelyik főszerepe. „A herceg szerepe igazi klasszikus feladat, letisztult balettmozdulatokra épül, a lényeg ezek szép kidolgozása. A tánc tekintetében összetettebb, mint Drosszelmeier, hiszen több az emelés, ráadásul rendkívül fontos az összhang a partnerrel. Ügyelni kell arra, hogy állandó párokban dolgozzunk, egy pas de deux-ben nem lehet csak úgy kicserélni a partnert, mert egészen aprólékosan begyakorolt mozdulatsorról van szó. Drosszelmeier szerepének játékossága viszont, mint mondtam, közelebb áll hozzám.”
Milán is klasszikus balett szakon végzett, ám valamelyest ki akart lépni ebből, ezért szerződött a Budapesti Operettszínházhoz. „Most mégis jó érzéssel tölt el, hogy kicsit visszatérhetek a klasszikus gyökerekhez. A társulaton is érzem, hogy felpezsdíti őket a feladat, a kihívás.”
Fotók: Gordon Eszter
