Harangozó Gyula
Október 30-án történt
„Kezdetben a művész önző célt szolgál, aztán magáért a művészetért dolgozik, aztán személyét is, művészetét is odaajándékozza a társadalomnak” – állapította meg az 1922. október 30-án elhunyt író, költő, drámaíró, Gárdonyi Géza, az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Ida regénye, az Isten rabjai és a Hosszúhajú veszedelem szerzője.
Havas Ferenc a klasszikus balettirodalom szinte minden főszerepét eltáncolta
Kilencven éve, 1935. március 12-én született Budapesten Havas Ferenc Kossuth-díjas balett-táncos, balettmester, aki a generációjának legtöbbet foglalkoztatott szólistája volt, és a klasszikus balettirodalom szinte minden karakterfőszerepét eltáncolta.
Az Operettszínház Hófehérkéje egy musical, amelyben nem énekelnek
A Budapesti Operettszínház idei évadának egyik legjobban várt előadása Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula Hófehérke című táncjátéka. A nagy ívű és látványos produkciót április 11-én, pénteken 19 órától mutatják be.
A koreográfus, aki ötvözte a néptánc és a klasszikus balett elemeit
Ötven éve, 1974. október 30-án halt meg Harangozó Gyula Kossuth-díjas balett-táncos, koreográfus, aki számos koreográfiájában ötvözte sikeresen a magyar néptánc és a klasszikus balett elemeit, továbbá bebizonyította, hogy a tánc eszközeivel is kitűnően megformálhatóak a különböző karakterek.
Október 30-án történt
1995-ben ezen a napon adták át Budapest hetedik közúti hídját, amelyet 2011-ig Lágymányosi hídnak hívtak, azóta a Rákóczi híd nevet viseli. A 494,8 méter hosszú, 30,6 méter széles híd pesti hídfőjétől északra épült fel 2002-ben a Nemzeti Színház új épülete, 2005-ben pedig a Művészetek Palotája.
Május 4-én történt
„A smink csak kívülről szépít, de nem segít, ha belül csúnya vagy. Kivéve, ha megeszed a sminket.” Az idézet az 1929-ben ezen a napon született Audrey Hepburntől származik. A belső és külső szépséget egyaránt megtestesítő Oscar-díjas színésznő nemcsak ikonikus filmszerepeivel, de az UNICEF nagyköveteként végzett tevékenységével is belopta magát a szívünkbe.
Rost Andrea nem folytatja tovább az Operában, ifj. Harangozó Gyula lemondott tisztségeiről
Kesselyák Gergely távozását követően további két művész is lemond az Operaházban történtekre hivatkozva szerepeiről, tisztségeiről.
Május 4-én történt
1929-ben ezen a napon született Audrey Hepburn Oscar-díjas filmszínésznő. A képen az 1961-es Álom luxuskivitelben című filmben látható.
Őszinte örömmel a színpadon lenni – interjú Harangozó Gyula táncművésszel
Harangozó Gyula nevéről a legtöbbünknek az egykori koreográfus vagy fia, a táncművész jut eszébe. Azt kevesen tudják, hogy a világhírű balettművész a színpadot elhagyva a World Trade Center tagjaként sikeres kereskedő, majd sikeres impresszárió lett.
Mások a Diótörőn, mi a Diótörőben nőttünk fel
Az Operettszínház balettkarának művészeivel beszélgettünk a Diótörő kapcsán.
A diótörő az Operettszínházban
A Budapesti Operettszínház színpadán 30 év után láthat ismét balettelőadást a közönség.
Saját produkciók a színpadon!
Két vendégjáték mellett hat saját produkciót tűz műsorára 2019-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok – közölte Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója augusztus 6-án a Tisza-parti városban. Láthatjuk többek között a We Will Rock You című Queen-musicalt és a Szerelmes Shakespeare című film színpadi változatát, de részt vehetünk az ötszörös Tony-díjas Titanic musical premierjén is.
Jégrevü és világpremier a Szegedi Szabadtéri Színpadon
Opera a jégen és szabadtéri Abigél előadás nyitja a Szegedi Szabadtéri Játékokat júliusban. Az első két előadásról a fesztivál művészeti igazgatója, Harangozó Gyula, Az álarcosbál rendezője, Béres Attila és az Abigél rendezője, Somogyi Szilárd beszélt.